Őrizetbe vették a főállású aktivistát, Gulyás Mártont, tüntetnek érte

Narancssárga festékkel akarta átszínezni a Sándor-palota épületét, ma tüntetnek érte.

Tegnap spontán tüntetés szerveződött a köztársasági elnöki palotához azután, hogy Áder János aláírta a lex CEU-t. Ezen részt vett a grúz Maria Koosh is, aki a 444-nek mondta el, hogy a tömegben néhányan narancssárga festékes palackokat vettek elő, hogy megdobják velük az épületet. Ez nem nem jött össze, csak a kövezetig sikerült elhajítani, illetve néhány rendőrt lefröcskölni.

A hírek szerint ekkor állították elő Gulyás Márton aktivistát, akit állítólag a Belgrád rakparti nyomozó ügyészséghez szállítottak, és csoportos garázdaság gyanúja miatt csütörtökig ott is tartják. Mára szerveztek tüntetést miatta a Budapesti Nyomozó Ügyészség épülete elé.

A grúz Koosh a barátjával ment haza, és miután kijött a zuhanyzóból, 7 rendőrrel találkozott szembe a házuk nappalijában, akik állítólag nem mutattak hivatalos papírokat az ott lakóknak. A barátját magukkal is vitték azzal a szöveggel, hogy 4-5 óra múlva már hazajöhet – ez azóta sem történt meg.

Gulyás Márton tevékenységéről legutóbb akkor számoltunk be, mikor Ásotthalmon akart provokálni Darth Veder jelmezben. Fontos leszögezni, annak ellenére, hogy személyesen nem értek egyet a Gulyás által képviselt nézetekkel, elítélem, hogy bárkit politikai véleménynyilvánítás miatt fogva tartsanak.

Frissítés, élő közvetítés a Gyorskocsi utcából:

atlatszo.hu

A gyorskocsi utcaban