Tényi István: az MSZP-sek legalább még szégyellték magukat, ezek már zavarba se jönnek

A "Nemzet Feljelentője" már papíron se Fidesz tag. 

 - Most, amikor kedden délelőtt itt ülünk ebben a kávézóban, tagja még a Fidesznek?

- Na, ez egy érdekes kérdés. Kontrát Károlytól a párt etikai bizottságának elnökétől múlt hét vége felé kaptam egy levelet, amelyben egy mondatban közlik velem, hogy nem vagyok Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagja. Aztán pár nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt, amelyben elnézést kérnek, hogy engem elmulasztottak tájékoztatni arról, hogy

tavaly márciusban megszüntették a tagságomat.

 - Az több mint egy éve volt. Mivel adott okot erre akkor?

- A hivatalos indoklás szerint tagdíj tartozásom volt. Ami azért érdekes, mert én 2015-ben, és 2016-ban is befizettem a teljes évi tagdíjat egy összegben. Az külön poén, hogy a hivatalos, fidesz.hu-ra végződő e-mail címem még tegnap is működött. Érdekes kérdés az is, hogy a Fideszben vajon olvasnak-e újságokat? Összeszámoltam: az elmúlt egy-másfél évben 139 cikkben szerepelt a nevem, majd' minden alkalommal azzal a megjegyzéssel, hogy a Fidesz tagja vagyok. Ez több, mint egy évig nem zavart senkit? 

- Most vajon miért ébredtek fel hirtelen?

- Számomra teljesen világos, hogy

azért kreáltak valami ürügyet az eltávolításomra, mert Orbán Viktorral szemben etikai eljárást kezdeményeztem

Simicska Lajosnak az RTL Klub orosz pénzből való felvásárlásával kapcsolatos kijelentései miatt. 

 - Komolyan gondolja, hogy a Fideszben egy ilyen eljárás bármilyen elmarasztaló eredménnyel járna?

 - Persze, hogy nem. De összedőlt volna a világ, ha legalább lefolytatják? Orbán Viktor is mélyen hallgat ebben az ügyben, Havasi Bertalan kiadott egy sajtóközleményt arról, hogy Simicska hülyeségeket beszél, és kész. Márpedig ilyen súlyú ügyekben a miniszterelnöknek kelene megszólalnia. Csakhogy az utóbbi időben azt veszem észre

Orbán Viktor teljesen vitaképtelen.

 - Hogy jutott idáig egy egykor még az ellenfelei által  remek szónoknak és kemény vitapartnernek tartott politikus?

 - Én azt látom, hogy, amióta a Fidesz Orbán, Kövér és Simicska fémjelezte "szentháromságából" az utóbbi kiesett, a Fidesz folyamatosan szenved, küszködik. Nem tudták pótolni Simicskát. 

 - Pedig pénzük van bőven. 

 - Az nem mindig elég. A tudás hiányzik. Egy Habony Árpád az adottságai, és a tapasztalata alapján se mérhető egy Simicska Lajoshoz. Pedig rokon lelkek ők, mindketten "folyosói emberek", akik a háttérben szeretnek meghúzódni, és irányítani. De, hát valljuk be:

Habonynak egyszerűen nincs annyi esze, mint Simicskának.

Arról már nem is beszélve, hogy mi tudhat Simicska Orbánról. A miniszterelnök nem Sorostól, vagy az általa finanszírozott egyetemtől és civil szervetektől fél igazán, hanem az egykori barátjától. És ebben a rettegésben nagyon el lehet fáradni. A Fideszben már beszédtéma, hogy

Orbán kezd kimerülni.

Ez szerintem a korábban elképzelhetetlen döntésein és stílusán is egyre jobban látszik. Ennek legújabb ékes példája a Lex CEU, vagy a civiltörvény.

- Ön nem ért egyet ezekkel?

- Egyszerűen nem értem, mire jó ez az egész. Persze, gumicsontnak alkalmas. De nálam sokkal okosabb jogászok leírták már, hogy itt nagyon komoly alkotmányossági aggályok merülnek fel. 

- Az államfő nem talált ilyeneket. 

- Az egy dolog. Én az alapvető jogok biztosának állásfoglalására várok. Hozzá fordultam egy beadvánnyal pénteken a CEU-törvény ügyében. Neki joga van az Alkotmánybírósághoz fordulni.

- És mik volnának ezek az alkotmányos aggályok?

- Egyrészt az Alaptörvény X. cikkelye garantálja a szabad oktatáshoz való jogot, szerintem ezt sérti ez a törvény. Másrészt sérül a jogbiztonság elve is. Olyan nincs, hogy ilyen horderejű jogszabályt három nap alatt vernek át az Országgyűlésen. Olyan sincs, hogy egy legalább két éves átállási időt igénylő változtatást, aki bújt, aki nem, január elsejével bevezetünk.

- Most már papírja van róla, hogy nem fideszes. De miért lépett be annak idején?

- Nem tudom, hányan emlékeznek még rá, de a kétezres évek elején még az volt a jelmondat, hogy "hiszunk a szeretet és összefogás erejében." Én ettől húsz éves fejjel majdnem elolvadtam, azt éreztem, hogy itt a helyem. Akkor alakultak meg a polgári körök, akkor épült a Polgárok Háza, ahol remek előadásokat tartottak remek emberek. Személy szerint pedig az olyan emberek inspiráltak, mint  Illés Zoltán, Ángyán József, vagy Pokorni Zoltán. 

- Ketten közülük már nincsenek a Fideszben, és Pokorni se vállal országos szerepet.

- Azt hiszem, ez nem véletlen. Az a fajta nemzeti szabadelvűség, amit ők képviselnek, és amiben én is hiszek, ma gyakorlatilag ismeretlen a magyar politikában. ha valaki ma nemzeti liberalizmusról beszél, azt hülyének nézik. 

 - Mikor érezte először, hogy ez a Fidesz már nem az, amibe belépett?

- 2011-ben a médiatörvény megszavazása után. Akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy

mit is akar valójában a miniszterelnök? 

Én azt hiszem, az volt a töréspont, amikor a Fidesz elindult azon az úton, ami elvezetett a jelenlegi állapotokig. 2015-be sokalltam be végleg, azóta taggyűlésekre se jártam.

- De akkor miért nem lépett ki?

- Úgy véltem, hogy a Fideszt belülről meg lehet reformálni.

 - A reformkommunisták is ezt mondták az MSZMP-ről. Tényleg úgy véli, hogy a Fidesz belülről jó irányba fordítható?

- Már nem. Most már túl vagyunk azon a ponton, ahonnan még van visszaút. És ennek nem csak a vezetés az oka, hanem a tagság is.

A Fidesz egy elöregedett párt.

A Fidelitas azt állítja magáról, hogy tízezer tagja van, valójában jó, ha ötszázan vannak az egész országban. Az V. kerületi alapszervezetben, ahol én voltam, az átlagéletkor hatvan év fölött van. Ők már nem fognak belső lázadást előidézni, a világon mindent elfogadnak, ami felülről jövő instrukció. Voltam olyan taggyűlésen, ahol

egy kérdésben 180 "Igen" szavazattal határoztunk - én meg tanácstalanul forgattam a fejem, hogy hol van ebben a teremben 180 ember?

Be sem fértünk volna annyian. 

 - Hogy jutott a "szeretet és összefogás erejétől" a Fidesz idáig?

- Orbán Viktor 2010-11 környékén olyan emberekkel kezdte körülvenni magát, akik bármelyik gengszterfilmben megállnák a helyüket. 

 - Kikre gondol?

 - Habony Árpád, vagy Mészáros Lőrinc. Ezek az emberek lényegében alvilági figurák. 

Ennél még az MSZP-s vörös gárda is jobb volt. Ők legalább szégyellték, amit tesznek, ha valaki lebukott közülük, az lesütött szemmel járt. Habony vagy Mészáros zavarba se jönnek, ha a sokadik korrupciós ügyük kerül napvilágra.

Persze, tegyük hozzá: Simicska Lajos is ugyanilyen gátlástalan gazemberként viselkedett, amikor ő volt a tűz közelében. Csak Kasszás Erzsit váltották le a pénztárnál.  És akkor még nem beszéltünk az elmebetegekről. 

- Azok is vannak?

- Matolcsy Györgyöt elnézve, azért úgy látom,

ráférne egy elmeorvosi vizsgálat.

Az az összeesküvés-elmélet, amit a kormánynak egy NATO tagállam szolgálatai általi titkos megbuktatásáról előadott, kész őrület volt. Ezért tettem a feljelentést is, hogy derüljön ki: az ügyészség is csak röhög az egészen. Matolcsy Györgyöt Orbán Viktor maga nevezte a jobbkezének. 

Ha ilyen a jobb kéz, milyen lehet az agy?

 - Önt nem a Fideszből való kizárásával ismerte meg az ország, hanem a hihetetlen jogi aktivitása nyomán. Mikor kezdett el ellenállhatatlan vágyat érezni feljelentések és beadványok írására?

 - 2012-ben a Szegényeket és Rászorulókat Segítő Alapítvány iskolájában tanítottam. Ez az intézmény minden egyes ott tanuló gyerekért kiemelt normatívát vett fel. Ehhez képest az elvileg ide járó 500 diákból jó, ha ötven járt be. A pályázati pénzeket a vezetés zsebre tette, a tanárok fizetését visszatartotta. Én ezt az iskolát három éves kemény jogi küzdelem árán bezárattam. 

 - Akkor történt Önben valami?

 - Igen. Elkezdtem gondolkodni, hogy, ha egy intézmény így működhet, akkor hogy működhet a közélet?

És rá kellett jönnöm, hogy ugyanúgy. Lopnak, csalnak, hazudnak. 

 - Erre csak akkor jött rá?

- Én ekkor raktam össze, hogy ez a garnitúra ugyanúgy viselkedik a hatalomban, mint az előző. Ekkor kezdtem el - ahogy egy újságíró fogalmazott - "lőni a saját táboromra is".

 - Hány feljelentést tett eddig?

- Több mint háromszázat az elmúlt négy évben. Általában "feljelentésekről" beszélünk, de ezek nagy része valójában közérdekű bejelentés a közigazgatás területén. 

- "Főfeljelentő", "hivatásos feljelentő", a "Nemzet Feljelentője". Számos eposzi jelzőt kapott már az elmúlt években. Nem tolja túl egy kicsit?

- A "feljelentő" szónak nagyon rossz íze van Magyarországon, ezt még a kommunizmusból örököltük meg.

Aki feljelent, az sokak szemében ma is spicli, besúgó,

és ők engem is annak látnak. De ez a történet nem rólam szól.

Egy normális országban azt, amit én csinálok, a hatóságok, nálam sokkal képzettebb jogászok, vagy legalább az ellenzék csinálja.

Miután se a hatóságok, se a jogászok, se az ellenzék nem látják el a kötelességüket, maradok én. 

- Van eredménye ezeknek az eljárásoknak?

- Őszintén szólva, tisztában vagyok vele, hogy a nagy részük a kukában landol. De, ha a sajtó foglalkozik vele, legalább tükröt tartok, hogy így működik ez az ország. Az ügyészség is hierarchikus szervezet, a legfelső vezetés engedélye nélkül nem nagyon mernek lépni. Amikor a migránsok állítólagos bántalmazása ügyében kezdeményeztem vizsgálatot, hogy derüljön ki, mi igaz a vádakból, a katonai ügyész azt kérdezte tőlem:

"Tényi úr, ne fél, hogy magának ebből baja lesz?"

 - Van ennek így értelme?

- Ha ezek az eljárások rendesen lefolytak voltak, ez a kormány már réges-régen megbukott volna. Én hiszek benne, hogy, ha nem egy "főfeljelentő" lesz, hanem sokan veszik majd a fáradtságot és a bátorságot, hogy szóvá tegyék a visszásságokat, akkor megtisztulhat a hazai közélet. Lehet, hogy naiv vagyok - sőt, biztosan az vagyok. De hiszek ebben. és nem fogok leállni.