Fernando Alonso kihagyja a Monacói Nagydíjat, az Indy 500-on áll rajthoz

Szenzációs hír az autóversenyzés világából.

"Rendkívül izgatott vagyok, hogy rajthoz állhatok az Indy 500-on, ami az autósport egyik legismertebb versenye a világon, a Monacói Nagydíj és a legendás, Le Mans-i 24 órás viadal mellett. Monte-Carlóban már kétszer nyertem, és nagy célom, hogy a másik két versenyen is sikerüljön ez. Nem tudom, mikor lesz lehetőségem Le Mans-ban rajthoz állni, de csak harmincöt éves vagyok, még bőven van időm."

 - mondta Fernando Alonso, aki sajnálatát fejezte ki, hogy idén nem versenyezhet Monacóban. - Még soha nem indultam korábban az IndyCarban, így sok dolog újdonság lesz számomra, de szerintem nem lesz gond az átállással. Izgalmas kihívás, május 15. után már csak arra készülök."

Amennyiben Alonso álma teljesül, és megnyeri az általa említett három legendás versenyt (Triple Crown), úgy beállítaná Graham Hill rekordját.

A McLaren még azt is bejelentette, hogy Alonso más versenyt nem hagy ki az F1-es szezonban. Azt azonban egyelőre még nem nevezte meg a wokingi csapat, hogy Monte-Carlóban ki helyettesíti a spanyolt.

A McLaren 38 év után vesz részt a híres amerikai autóversenyen.