Egyetértés alakult ki Moszkva és Washington között – vagy mégsem?

Szergej Lavrov szerint nem lesz újabb amerikai légicsapás, az amerikai külügyi szóvivő nem pontosan így fogalmazott.

Lavrov Moallemel csütörtök este, Zaríffal pedig péntek délelőtt találkozott. A három külügyminiszter a nap folyamán a tervek szerint háromoldalú tanácskozást is tart majd a szíriai rendezésről az orosz fővárosban.

Az orosz diplomácia vezetője szerint arról, hogy Washington nem mér több csapást Szíriára, szerdai moszkvai találkozóján állapodott meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel. (Mark Toner amerikai külügyi szóvivő közleménye szerint a találkozón Tillerson csak annyit jelentette ki, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek újabb célpontjai Szíriában, ugyanakkor nem zárta ki a további csapások lehetőségét, és azt hangsúlyozta, hogy ezek elkerülése érdekében Moszkvának nyomást kell gyakorolnia Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerére.

Lavrov a Zaríffal folytatott megbeszélésén "provokatívnak" nevezte a szíriai katonai repülőtér elleni amerikai támadást és hangsúlyozta, hogy az ahhoz hivatkozásként használt szíriai vegyifegyver-incidens körüli "hisztéria" nem aknázhatja alá a szíriai rendezést célzó asztanai és genfi folyamatokat.

A találkozón a felek hangsúlyozták a terrorizmus elleni harcban való együttműködés elmélyítésének fontosságát.  

Az orosz külügyminisztérium pénteki közleménye szerint Lavrov előző nap megerősítette Moallemnek, hogy Oroszország továbbra is elkötelezett Szíria szuverenitás, függetlensége és területi sérthetetlensége mellett. Emellett ismételten sürgette az Idlíb tartománybeli vegyifegyver-incidens objektív kivizsgálását.