Ha Afrikában maradsz, dögölj éhen, ha Európába jössz, refugees wellcome!

Megszakadhat az élelmiszersegélyek küldése több mint egymillió, a Boko Haram nevű iszlamista szervezet miatt éhező nigériainak, ha a nemzetközi közösség által megígért pénzek nem érkeznek meg - közölte az ENSZ egyik tisztviselője.

 Peter Lundberg, a világszervezet nigériai emberjogi koordinátora erről a Le Monde című francia lap pénteki számában írt. Közölte, hogy

az ENSZ segélyfelhívására csak a kért összeg 15 százaléka folyt be eddig.

Hangoztatta,

"A megfelelő finanszírozás nélkül az ENSZ élelmezési segélyszervezetének, a World Food Programnak (WFP) csökkentenie kell létfontosságú támogatását".

Nigéria északkelti részén mintegy félmillió gyerek súlyosan alultáplált - mondta. Kezelés nélkül

minden öt gyerek közül egy meghal

- tette hozzá.

A következő félévben mintegy 242 millió amerikai dollárra lenne szükség az 1,8 millió ember ellátására. Lundberg szólt arról is, hogy az ENSZ

egymilliárd dollárt kért

élelmiszersegélyezésre  az idei évre Nigéria számára, ahol az ország északkeleti részén mintegy 4,7 millió ember vár sürgős élelmiszersegélyre.

Mindeközben a Kölni Gazdasági Intézet (IW) tavaly év elején közzétett becslései szerint csak egyedül Németország a következő két esztendőben

az ENSZ által kért összeg több mint ötvenszeresét költi a migránsokra. 

A nigériai hadsereg ádáz harcot vív azért, hogy visszafoglalja a Boko Haram szélsőséges szervezet által elfoglalt területeket. A több éve tartó iszlamista felkelés miatt megszűnt az élelmiszertermelés, megszűntek a piacok, súlyos éhínség alakult ki.