Reménytelen: minden idők legjobban nyitó filmje lesz a Halálos iramban 8. című törés-zúzás

A robosztus nyitással, amely leginkább a 189 millió dolláros kínai mozijegyeladásoknak köszönhető, a film meg fogja előzni a Star Wars: Az ébredő Erő című filmjét (432 millió dollár) és a Jurassic Worldot (316,2 millió dollár) is a bemutató hétvégi bevételek terén. 
    
Nem volt olyan piac, amely ne fogadta volna erősen a filmet. Legyen szó bármely kultúráról, nyelvről, országról, úgy tűnik, otthonra találtunk" - nyilatkozta Duncan Clark, a Universal nemzetközi forgalmazásért felelős elnöke. 
    
A kínai 189 millió dolláros nyitás is rekordot jelent az ázsiai országban. A film Mexikóban is igen erősen, 17,8 millió dolláros jegybevétellel kezdett, de a brit és az ír mozikban is 17 millió dollár értékben váltottak rá jegyet a nézők. 
    
Az észak-amerikai mozikban is 100,2 millió dollárt forgalmazott a bemutató hétvégén, és ezzel a sorozat nyolc filmje közül a második legmagasabb első hétvégi bevételt hozta, a 2015-ben bemutatott hetedik rész (147,2 millió dollár) után.
    
A Universal illetékesei egyedülállónak nevezték a film sikerét, elemzők azonban úgy vélik, hogy az amerikai piacon a film egy kicsit alulteljesített a bemutató hétvégén.
    
A Universal nem hozta nyilvánosságra a nyolcadik rész költségeit, ajtóértesülések szerint azok mintegy 250 millió dollárra rúgnak. 
    
A 2001-ben bemutatott első film óta a Halálos iramban eddig 4,4 milliárd dollárt hozott a mozikban. 
    
Az amerikai kasszasikerlista második és harmadik helyén a hét végén nem történt változás, a Bébi Úr című animáció 15,5 millió dollár jegybevétellel a második, A Szépség és a Szörnyeteg 13,6 millió dollárral a harmadik helyen áll. Utóbbi forgalmazása átlépte az egymilliárd dollárt világszerte.