Nagyon sajnálja, és bocsánatot kér a valódi hősök emlékének megsértéséért

Tudták? Közösségellenes magatartás leönteni festékkel a szovjet megszállási emlékművet.

Ráadásul a cselekmény akár megbotránkozást is kelthetett az ott járókban. Viszont semmi baj, a két "rongáló" amúgy nem is akart kárt tenni a hősi emlékműben.

A magyar tüntetéstörténet egyik legszürreálisabb alakításaként a ligetvédőként ismertté vált Komáromy Gergő és Kiripolszky Csongor lemosható vízfestékkel öntötték nyakon a megszállási emlékművet. Mint kiderült, ezzel a növekedő orosz befolyás ellen akartak tiltakozni.

Kész szerencse, hogy csak rendőrök jártak arra, és nem valamelyik nyugdíjas munkásőr, mert akkor nem úszták volna meg ennyivel: garázdaság miatt ugyanis pénzbírságot szabott ki a bíróság rájuk.

A két férfit még hétfő délután vették őrizetbe, miközben önfeledten dobálták narancssárga festékkel megtöltött lufijaikkal az 1945-ös megszállást megörökítő emlékművet.

A bíróság előtt két férfi azzal védekezett, hogy tettük azért nem minősülhet szabálysértésnek, mert azt "figyelemfelkeltésnek szánták és politikai véleményüket szándékoztak" kinyilvánítani. Elmondták azt is, hogy a festék vízzel könnyen eltávolítható, s ezt korábban ellenőrizték is. Hozzátették: nem állt szándékukban semmiféle kárt okozni az emlékműben.

Ez azonban kevés volt a törvényszéknek: a bíróság szerint a férfiak tettükkel "a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedtek, és ekként kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, amely objektíve alkalmas volt arra, hogy a cselekményt észlelőkben megbotránkozást keltsen".

Való igaz, megbotránkoztató, mármint az a része, hogy nem nehezen lekaparható - mondjuk egy jóféle hőálló zománcfestékkel - dobálóztak.

A bíróság mindkét férfival szemben 30 ezer forint pénzbírságot szabott ki, amelyből a szabálysértési őrizetben töltött idő beszámításával fejenként 4 400 forintot megfizetettnek tekint.

A határozattal szemben mindkét férfi fellebezett (bár Komáromy később azt visszavonta és befizeti a maradék bírságot), így ez még nem jogerős. 

Kiripolszky Csongor és Komáromy Gergő később a Facebookon elnézést kértek azoktól, akiket esetleg megbántottak. Utóbbi Facebook posztjának első mondatát idézzük is, hogy értsük, mennyire szürreális őrület, ami kis hazánkban a fejekben folyik:

"Nagyon sajnálom, es őszintén  bocsánatot kérek a valódi hősök emlékének megsértéséért, nem volt szándékos, de belátom, hogy sokakat tényleg megbántottam, és ezt semmiképp nem szeretném."

Nem volt szándékos. :DDDDD