Négyezer rendőr kell a szólásszabadsághoz Németországban

Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Kölnben a legnagyobb német parlamenten kívüli párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) hétvégi kongresszusára. Az észak-rajna-vesztfáliai nagyváros rendőrségének csütörtöki tájékoztatása szerint négyezer rendőrt mozgósítanak a kétnapos tanácskozásra, és keményen fellépnek majd a rendbontókkal szemben.

Jürgen Mathies kölni rendőrfőnök tájékoztatóján kiemelte, hogy a szélsőbaloldali szubkultúrában az AfD kongresszusának megakadályozására mozgósítanak, így több ezer szélsőbaloldali tüntetővel kell számolni, köztük "több száz erőszakra hajlamos" demonstrálóra.

A rendőrség vízágyukkal és egyéb tömegoszlató felszerelésekkel készül, és "a békés emberek védelmében" határozottan fellép az erőszak minden formája ellen.

Gondok leginkább az úgynevezett kölni antifasiszta akciószövetség "Uszítás helyett szolidaritás - lopjuk el a show-t az AfD-től" címmel meghirdetett szombati demonstrációján lehetnek. A szervezők felhívása szerint "tömeges, kreatív blokád" alá kell venni az AfD kongresszusát.

A rendőrség biztonsági kockázatokra hivatkozva nem engedélyezte, hogy a demonstrációt a kongresszus helyszínének közvetlen közelében, a kölni belvárosban fekvő Heumarkt téren tartsák meg, de a rendezők a városi közigazgatási bíróságon megtámadták a döntést és végül engedélyt kaptak a szombat reggeli tüntetésre, amelyen a várakozások szerint 15 ezren vesznek majd részt.

Tőlük függetlenül, és bár ugyanazon a helyszínen, de később, 12 órai kezdettel tartanak egy másik tömegdemonstrációt, amelyre 30 ezer embert várnak. A tüntetésen a szervezők ismertetése szerint a tolerancia, a szolidaritás és az emberi jogok mellett állnak ki, beszédet mond mások mellett Henriette Reker kölni főpolgármester, Hannelore Kraft tartományi miniszterelnök, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa és Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke.

Majd szétvernek mindent, a tolerancia és szolidaritás jegyében.

Forrás
MTI
sss
2019. június 17. | 20:45
Orbán, Weber
sss
2019. június 17. | 20:45
Orbán, Weber
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám
1
1
sss
2019. június 17. | 17:45
Stummer János szerint ellenőrízhető adatbázisba kell rendezni az állatkínzók adatait.
1
1
sss
2019. június 17. | 17:45
Stummer János szerint ellenőrízhető adatbázisba kell rendezni az állatkínzók adatait.
1
sss
2019. június 17. | 10:08
Két éve a kormánypárti sajtó még mindenféle nácinak elhordta az észt politikust, csak mert beállt a Jobbik béruniós kezdeményezése mellé.