Haldoklik a Fidesz médiabirodalma: felmondások sora, végrehajtás alatt a Ripost is

Nemcsak az újságírók gyomra, hanem a jog sem bírja el a Habony-műveket.

Közismert, hogy a Habony-művek kötelékébe tartozó, kétes minőségéről és hitelességéről hírhedt Ripost nevű lap folyamatosan légből kapott, durván rágalmazó cikkeket jelenít meg a legnagyobb ellenzéki pártról, majd az ezt követő pereket rendre el is veszíti.

A Jobbik csütörtöki közleménye szerint a párt két esetben is jogerősen nyert helyreigazítási pert a fideszes termék ellen, ám az a helyreigazításokat nem tette közzé. Így történhetett meg, hogy a Ripost végrehajtás alá került.

Mint arról még márciusban írtunk, hasonlóan etikátlanul járt el a kormányzat fő lapjaként számontartott Magyar Idők is, ami ellen ezért szintén végrehajtást rendeltek el.

„Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan a teljes orbáni hazugsággyár végrehajtás alá kerül”

- fogalmazott az üggyel kapcsolatban a Jobbik sajtóosztálya.

A Ripost egyébként nem él túl fényes időket: két napja számoltunk be róla, hogy a laptól vélhetően lelkiismereti okokból távozott az egyik szerkesztő. Az újságíró Facebookon arról írt, már nem volt elég neki az, hogy „jól fizetnek”.

Nemrég a Habony-művek egy másik tagjánál, az Origónál is felmondott a fotórovat vezetője és asszisztense, miután hiába készítettek profi képeket a CEU-törvény elleni nagy tüntetésről, a fideszes körbe tartozó lapokban ugyanazok a Lendvay utcai Fidesz-székház tetejéről készített, rossz minőségű, kevés embert mutató fotók jelentek meg.