Bandába verődve bántalmazták a hajléktalant

A szombathelyi fiatalok kövekkel, faágakkal dobálták meg az utcán élő embert.

Legutóbb húsvét hétfőn szórakozott 12 jólöltözött fiatal azzal, hogy kövekkel hajigált meg egy hajléktalant - írja a Nyugat.hu.

A portál olvasója számolt be arról, hogy húsvét hétfőn már nem először volt szemtanúja annak, ahogyan tizenévesek egy csoportja bántalmazott egy hajléktalant. Megdobálták mindazzal, ami csak a kezük ügyébe került: kövekkel, faágakkal.

Ahogy mesélte, a buszmegállóban várakozóknak rég feltűnt már a szomszédos híd alatt élő hajléktalan, lógó ruháit és padkáról lelógó lábait szinte mindig, télen-nyáron látni a megállóból.

Az utóbbi hetekben azonban felfedezték őt egy "jól szituált" fiatalokból álló csoport tagjai is. Ők húsvét vasárnap dobálni kezdték az ott meghúzódó férfit. Sokáig nem találták el. Nem törődtek azzal sem, hogy a járókelők, köztük a portál olvasója is figyelte őket, valaki szólt is, hogy hagyják abba. Fütyültek rá. Az sem zavarta őket, hogy a parkban térfigyelő kamera van. Végül a már többször eltalált férfi menekülőre fogta. A vidám fiatalok a Főtér felé vették útjukat.

Húsvét hétfőre 12 főre nőtt a társaság, tizenéves lányokkal kiegészülve. Két oldalról ereszkedtek le, és kezdték a dobálást, bár a lap olvasója nem tudja, hogyan végződött az eset.

Mivel a szemtanú feljelentést nem tett, ezért a lap megkereste a szombathelyi utcai hajléktalanellátást végző szolgálatot. Ők elmondták, hogy jól ismerik a híd alatt élő fiatalembert, akit bármennyire is biztatnak, nem akar beköltözni a hajléktalanszállóra, de kapcsolatban állnak vele. A hajléktalan helyzetét nehezíti, hogy pszichiátriai beteg.

A szombathelyi Zanati úti hajléktalanszálló esetleges elköltöztetése kapcsán – mesélte dr. Horváthné Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. vezetője – saját bőrükön is megtapasztalhatták, milyen őrületes előítéletek dolgoznak bennünk, a többségi társadalomban. Sokaknak fogalmuk sincs valójában, kik ezek az emberek, de olyan gyűlölettel és megvetéssel kezelik őket, ami önmagában nehezít az amúgy is kilátástalannak tűnő helyzetüket.

Szombathelyen jelenleg 200 hajléktalan él, közülük körülbelül 30-an nem hajlandóak bemenni a szállóra, ők az utcán próbálnak boldogulni valahogy. 170-en azonban a szállón élnek, és próbálnak az életben megkapaszkodni. Közülük, minden téves előítéletet cáfolva, 150-en dolgoznak.

A fő gond, hogy sokan el sem hiszik, mennyire könnyen kerülhet szinte bárki az utcára, elválik, albérletbe költözik, elveszíti a munkahelyét, és csak beüt a vész. Súlyos probléma az alkoholizmus, sok hajléktalan komoly pszichés, mentális betegséggel is küzd.