Így néz ki a BKK-üléshuzatokból készült ruhakollekció – magyar gimnazista csapat műve!

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjai azt a feladatot kapták az egyik órán, hogy játszák el, ők egy céget vezetnek – egészen egy éven keresztül. Az iskolások pedig úgy döntöttek, hogy BKK-járművek üléshuzatából csinálnak ruhákat, valamint egyéb kiegészítőket. A céljuk az, hogy a tömegközlekedés és a környezetvédelem összekapcsolódására hívják fel a figyelmet – írja a 444.

A cég neve RBN Design lett, az összes tagjuk gimnazista. A 16 éves marketinges – Vida Borbála a Forbesnak mondta el, hogy az iskola segített nekik a vállalkozás hivatalos elindításában is.

A darabok nem csak a mintát vették át a buszokról, hanem konkrétan ugyanabból az anyagból készültek, mint az üléshuzatok. Megkérdezték a BKK-tól, hogy honnan van a huzat, ők pedig készségesen válaszoltak, így a fiatal csapat rendelt 4 méternyit. Ebből egy gyöngyösi varrónő segítségével le is gyártottak 25 táskát, 35 pólót, 10 sapkát és 50 bérlettokot.

Jelenleg úgy néz ki, hogy már az újra-gyártásra kell készülniük, annyira jól állnak a megrendelésekkel.