Dolgozni látástól vakulásig

Szociopata törvény, ember és társadalomellenes a munkatörvénykönyv módosítása.

A pénteken tartott szakszervezeti találkozón, ahol a Jobbik bemutatta béruniós javaslatát, természetesen elkerülhetetlen volt, hogy szóba kerüljön a munkatörvénykönyvének legújabb módosító javaslata is. A rendezvényen részt vevő szakszervezetek épp azt kifogásolták, hogy a szakszervezeteket egyesítő, úgynevezett ernyőszervezet, mint a Liga Szakszervezet már nem azt a célt képviseli, ami miatt eredetileg létrejött.

Szükség van egy új szakszervezeti koncepcióra, hogy az hatékonyan tudja a munkavállalók érdekeit érvényesíteni.

Így kétséges, hogy milyen eredményre jutnak az egyeztetések során. Reméljük, hogy most a nagy szakszervezeti szövetségek kiállnak a tagjaikért és nem engedik, hogy ezt a rabszolgatörvényt bevezessék.

Rabszolgatörvény: meghátrálhat az Orbán-kormány, de mi lesz így a multikkal?

A kormány képviselői a jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait is várják, így nem szavaz a héten a parlament a rabszolgatörvényről - tudta meg a kormánypárti Magyar Idők.

Ahogy múlt héten a parlamenti vita során, mai sajtótájékoztatójában is kiállt a dolgozók mellett Ander Balázs, jobbikos képviselő.

Aljasnak és munkavállaló-ellenesnek nevezte a parlament gazdasági bizottságának előterjesztését, amely szerinte a nagytőke, a multik érdekeit szolgálja.

Hiányolja a valódi szakmai egyeztetést, valamint nem érti, hogy ha a kormány állítólag a családok védelmében megtesz mindent, akkor hogy nyújthat be egy ilyen családellenes módosító javaslatot. A változtatás elfogadásának legnagyobb kockázata, hogy még többen hagyják el az országot és egyre kevesebben mernek családot alapítani, hiszen lassan már nem csak pénzük, de idejük sem lesz rá.

[video:https://youtu.be/VDWoFdiSgPw]