Kiosztották a zöld Nobel-díjként is emlegetett idei Goldman-díjakat

Célpontba kerültek a nagy hatalommal és befolyással bírók érdekei ellen küzdő aktivisták.

A fejenként 175 ezer dolláros (50 millió forintos) pénzjutalommal járó Goldman-díjat az illegális olajfúrások ellen küzdő kongói vadőr, Rodrigue Katembo, a guatemalai kekcsi (q'eqchi) indiánok földjeiért küzdő Rodrigo Tot és a családi gazdaságát egy erőszakosan terjeszkedő szénbánya ellen védelmező ausztrál Wendy Bowman, egy toxikus hulladékot kibocsátó gyárral szembeszegülő szlovéniai biogazdálkodó, Uros Macerl, egy indiai bányászatellenes aktivista, Prafulla Samantara és a Mark!Lopez néven ismert Los Angeles-i közösségszervező is megkapta idén.

A díjazottak névsorát hétfőn San Franciscóban hozták nyilvánosságra. A szervezők lerótták tiszteletüket két korábbi kitüntetett előtt, akiket meggyilkoltak a közelmúltban aktivista tevékenységük miatt. Januárban a 2005-ben díjazott mexikói Isidro Baldenegrót, tavaly pedig egy 2015-ös díjazottat, Berta Caceres hondurasi indiánt lőtték le.

"Jól tükrözi ezeknek a fenyegetett környezetvédőknek a példája, hogy mi folyik jelenleg a világban. Célpontba kerültek a nagy hatalommal és befolyással bírók érdekei ellen küzdő aktivisták"

- mondta el Lorrae Rominger, a zöld Nobel-díjként is emlegetett Goldman-díj ügyvezető igazgatója.

A díjat odaítélő bizottság keresi a módját, hogyan lehetne megvédeni a díjazottakat, hogy tovább folytathassák kampányaikat - fűzte hozzá az igazgató.

Modern világ

A brit központú Global Witness kampánycsoport adatai szerint 2015-ben hetente több mint három környezetvédelmi és földjogi aktivistát öltek meg, míg egy évvel korábban heti két ilyen haláleset történt.

A Goldman környezetvédelmi díjat 1990-ben alapította Richard N. Goldman, egy San Franciscó-i biztosítótársaság tulajdonosa feleségével, a helyi, spontán módon szerveződött (grassroots) környezetvédelmi mozgalmak elismerésére és támogatására. A díjat minden évben hat földrajzi régió - Afrika, Ázsia, Európa, kis szigetországok, Észak-Amerika, valamint Dél- és Közép-Amerika - egy-egy jelentős, e téren aktív személyiségének ítélik oda.

A Goldman-díjnak magyar kitüntetettje is volt már: 1990-ben Vargha János biológus, a Duna-kör szervezője volt az egyik díjazott.