Rabszolgatörvény: meghátrálhat az Orbán-kormány, de mi lesz így a multikkal?

Nem várható döntés a német nagyipar által tollba mondott javaslatról, a munkatörvénykönyvének legújabb módosításáról, mert az Orbán-kormány a tiltakozások hatására mégiscsak egyeztetne a szakszervezetekkel. Persze az is kérdés, hogy kinek a hangját fogják meghallani a tárgyalások során.

A kormány képviselői a jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait is várják, így nem szavaz a héten a parlament a rabszolgatörvényről - tudta meg a kormánypárti Magyar Idők.

A lap hétfői számában arra is emlékeztetett, korábban a munkavállalói és a munkaadói oldal is élesen bírálta a törvénytervezetet, mivel annak benyújtását nem előzte meg szélesebb körű érdekképviseleti egyeztetés. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára ugyanakkor fogadta a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok elnökét egyeztetéseket ígérve, a szakszervezetek pedig már el is készítették javaslataikat.

A két szakszervezet közös, a kormány szócsövének eljuttatott javaslatából kikerülne például a jelenlegi egyéves munkaidőkeret három évre hosszabbítása. Kihúznák a jelenlegi javaslatból azt is, hogy a munkavállaló hozzájárulásával is módosítható a munkaidő-beosztás, mivel ez a szakszervezetek szerint súlyos visszaéléseket eredményezhet. Amennyiben ez a pont mégis megmaradna, akkor az érdekképviseletek szerint kizárólag írásos hozzájárulásról lehet szó - szemlézi a cikket az MTI.

A szakszervezetek szintén kifogásolják a kötelező pihenőnapra vonatkozó rendelkezést. Az Országgyűlés előtt lévő tervezet ugyanis havonta legalább egy pihenőnap kiadását írja elő, a szakszervezetek pedig legalább heti két pihenőnap beiktatását javasolják.

Elég abból, hogy rabszolgatörvényeken és alacsony béreken alapszik a magyar gazdaságpolitika!

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Vállalkozásfejlesztési bizottságának az elnökeként szakszervezeti találkozót hívott össze a párt béruniós kezdeményezése kapcsán. Az ellenzéki politikus ennek kapcsán arról beszélt, hogy egyenlő munkáért, egyenlő bért kellene fizetnie a dolgozóknak, ehhez a multik közteherviselésre is szükség lenne.

A szakszervezetek a május elejére összehívott vkf-ülésen a mostani, munkaidő-szervezéssel kapcsolatos vita mellett szeretnék, ha a 2012 óta tárgyalt egyéb, a munka törvénykönyvét érintő javaslatokról is egyeztetnének.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak elmondta: a munkaadói oldalnak még nincs egységes álláspontja, de a május eleji vkf-ülésen ők is kifejtik véleményüket.

Nem így tervezték

Emlékezetes, hogy a hazánkban összeszerelő-üzemeket működtető német multik érdekében történő módosítást jó fideszes szokás szerint önálló képviselő indítványként nyújtották a parlament elé, megkerülve így a demokratikus intézményeket, így az egyeztetéseket is a társadalmi/szakmai szervezetekkel. A benyújtó egyébként a Gazdasági bizottság kormánypárti elnöke, Bánki Erik volt.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.
Stummer János: A szociális dolgozók fontosabb munkát végeznek, mint a miniszterelnök.