Dúró beolvasott a pártállami időket idéző Magyar Időknek

A lapnak nem tetszik, hogy a szakpolitikust érdekli a szakterülete. Micsoda bűn...

A Magyar Idők keddi cikkében Csejk Miklós „újságíró” arról írt, hogy Dúró Dóra levélben kereste meg a budapesti iskolaigazgatókat intézményi látogatás céljából. (Óriási oknyomozás kellett hozzá azután, hogy a jobbikos szakpolitikus március elején, nyilvános sajtótájékoztatón jelentette be: a következő időszakban budapesti közoktatási intézményeket keres majd fel.)

Arról a Magyar Idők is beszámol, hogy az általuk megszerzett levélben - , ami az egyik iskolaigazgatónak lett kiküldve - Dúró azt írja: tapasztalatokat szeretni szerezni az egyes intézmények pedagógusai, az iskolai dolgozók és a diákság mindennapi munkájáról. A pártállami lap azonban nehezményezi, hogy a jobbikos képviselő nem egyedül érkezett látogatásra az egyik iskolába, hanem vele volt Szávay László (a Magyar Idők helytelenül 'y' helyett 'i' betűvel írta a nevét), a Jobbik kabinetfőnöke, a helyi jobbikos képviselő és a párt egy gyakornoka jelent meg. Az sem tetszik a lapnak, hogy Dúró levelében az áll: a Jobbik évek óta több alkalommal szót emelt az Országgyűlésben a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak, valamint technikai dolgozók méltatlan helyzete ellen. Továbbá a párt szerint felháborító, hogy a kormány már évek óta ígérgeti, de a mai napig nem kapják meg a nekik járó megbecsülést. Január 18-án azonban Hegedűs Lorántné képviselőtársukkal együtt a kormányhoz fordultak egy határozati javaslatban, amely végül még csak a parlament plenáris ülése elé sem kerülhetett. Dúró Dóra levelének végén megjegyzi: küzdeni fognak továbbra is minden eszközzel azért, hogy „a kormány végre tisztelje meg e hivatást végzők sokszor évtizedes, mindennapi kemény munkáját azzal, hogy érdemben javít méltatlan bérezésükön”.

A Magyar Idők megkereste Dúró Dórát, aki a lapnak azt mondta: látogatásával és az azt követő levelével nem kampányolt a Jobbik az oktatási intézményekben, csupán a kulturális bizottság elnökeként tájékozódott, és tájékoztatott az oktatás helyzetéről.

A jobbikos képviselő a Facebookon is reagált a Magyar Idők cikkére. Szerinte nem neki kell megmagyaráznia, hogy miért érdekli a szakterületéhez tartozó intézmények élete szakpolitikusként, hanem azoknak a kormánypárti politikusoknak kellene, akiket nem érdekel.

„Eddig hozzávetőleg 50 utam során jártam a nagyobb egyetemeken, kiemelkedő kulturális intézményekben múzeumoktól színházakon át levéltárakig bezárólag sokfélében, keresztény egyházi vezetőkkel tárgyaltam az oktatási és kulturális intézményeik helyzetéről, most pedig budapesti iskolákba látogatok el. Azért, mert érdekel, hogy mik a problémáik, tudok-e segíteni nekik, hogyan zajlik az életük. Az eddigi látogatásaim során soha senkitől meg nem kérdeztem, hogy melyik pártra szavazott. Ezután sem fogom soha megtenni. Tudom, hogy a Fideszben ez a mentalitás ismeretlen, de én ezt képviselem. Mindezekről többek között sajtótájékoztatókon és számos Facebook-bejegyzésben is beszámoltam, de az egyik alkalommal sem érdekelte a Magyar Időket. Milyen kár. :-( „