Marine Le Pen lemondott a Nemzeti Front vezetéséről

Korántsem arról van szó, hogy beismerné vereségét, vélhetően taktikai okokból távozik ideiglenesen pártja éléről.

„Mától nem vagyok tovább a Nemzeti Front elnöke. Elnökjelölt vagyok”

- jelentette ki a francia köztelevízió híradójában Le Pen, akinek esze ágában sincs feladni a küzdelmet az első forduló győztesével, Emmanuel Macronnal szemben.

Az AP amerikai hírügynökség úgy kommentálta Le Pen lemondását, hogy az elnökjelölt évek óta igyekszik megszabadulni pártja rasszista, antiszemita megbélyegzésétől, és átmeneti lemondása a párelnökségről is annak szól, hogy szavazóbázisát szélesítse. Korábban Le Pen többször is hangsúlyozta, hogy ő nem pártja elnökjelöltje, és az általa sürgetett intézkedések nem pártja programpontjai, hanem a sajátjai.

A francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójának hivatalos végeredménye szerint Emmanuel Macron végzett az első helyen a voksok 24,01 százalékával, Marine Le Pen pedig a második lett a szavazatok 21,3 százalékával. A második forduló május 7-én lesz. A papírforma szerint Macron az esélyesebb a győzelemre, a legtöbb kiesett jelölt hivatalosan is őt támogatja.