Hiába a bocsánatkérés, mennie kellett az áldozatokat lenéző Fukusima-miniszternek

Masahiro kedden délelőtt a kormányzó Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselőinek tartott beszámolót a kárfelszámolás kiadásairól, és eközben a következőt mondta:

"Jó, hogy északkeleten történt a katasztrófa, mert ha Tokió körzetében következik be, akkor hatalmas károkat okoz."

A miniszter rögvest visszavonta kijelentését, és bocsánatot kért. A beszámolón jelen volt Abe Sindzó miniszterelnök is, aki szintén azonnal bocsánatot kért minisztere meggondolatlan mondataiért, amelyek sértik a tragédia áldozatainak emlékét és a Japán északkeleti részén élőket.

Imamura szerda reggel benyújtotta lemondását, és ismét bocsánatot kért, de közölte, hogy a felhívások ellenére nem hajlandó megválni parlamenti mandátumától is. A miniszterelnök Josino Maszajosit, a Fukusima prefektúrából parlamenti képviselőt, volt környezetvédelmi minisztert jelölte a lemondott tárcavezető helyére.

A 2011 márciusában bekövetkezett földrengés és szökőár 15 ezer 893 ember halálát okozta, 2553 személyt pedig azóta is eltűntként tartanak nyilván. A természeti csapás miatt súlyos baleset történt a két fukusimai atomerőmű egyikében, három reaktor magja is megolvadt, nagy mennyiségű sugárzó anyag került a környezetbe, ami miatt több tízezer embert kellett kitelepíteni az erőmű környékéről.