Miközben a Fidesz Macronnak szorít, a franciák többsége szerint Le Pen a sikeresebb

Le Pen már hétfő reggel az utcán kampányolt.

Az RMC rádió és az Atlantico hírportál megbízásából április 25-én 1030 francia választópolgár megkérdezésével készült közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége úgy látja, hogy Le Pennek inkább sikeres volt a kampánykezdete, s csak 39 százalékuk ítéli meg úgy, hogy elrontotta a rajtot, míg a megkérdezettek 48 százaléka ítélte sikeresnek Macron fellépését az első forduló utáni első napokban.

Le Pen már hétfő reggel az utcán kampányolt és onnan támadta centrista ellenfelét, míg Macron nem jelent meg a nyilvánosság előtt, s a hírek szerint megkezdte a politikai egyeztetéseket majdani kormányának összetételéről.

A favoritnak számító volt gazdasági miniszternek a franciák 43 százaléka azt hányja a szemére, hogy az első forduló estéjén a párizsi La Rotonde étteremben ünnepelt a kampánystábjával és az őt támogató közéleti személyiségekkel, a mintegy kétszáz meghívottat az utcáról pásztázták a kamerák a legendás hely üvegfalán keresztül. A megkérdezettek 22 százaléka szerint Macron jól tette, hogy elment ünnepelni, 35 százaléknak pedig nincs véleménye a kérdésről.

Az emiatt kitört polémiára kedden Macron maga válaszolt egy kórházlátogatáson.

"Soha nem követtem a média diktátumait. A franciák véleményt alkottak vasárnap este 8 órakor. Kedd délután vagyunk. Hogy nem elég gyorsan haladnak a dolgok maguknak, az a maguk baja. Én öt évre építek, sőt azon túl. Azt a ritmust követem, amelyről magam döntöttem" - mondta Macron a francia televízióknak, leszögezve, hogy "egyáltalán nem sajnálja" a vasárnap esti ünnepséget.

Azokra a vádakra, miszerint úgy viselkedik, mintha már megnyerte volna a második fordulót, azt válaszolta: "Soha nem tekintettem úgy, hogy bármit is megnyertünk volna".

Néhány órával később a France2 közszolgálati televízió esti híradójának vendégeként is arról biztosította a nézőket, hogy tudja, "semmi nem dőlt el" a Marine Le Pen elleni második fordulót megelőző harcban, miután a szuverenista jelölt az elmúlt két napban offenzív kampányt indított elsősorban a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon szavazótáborának megszólítására globalizáció- és Európa-ellenes jelszavakkal.

Hírmagyarázók szerint a két jelölt azért követ más stratégiát, mert Le Pennek elengedhetetlen tábora kiszélesítése a második forduló előtt, miközben Macron legfőbb célja, hogy ne kövessen el hibát, s ehhez célravezetőbb a kevesebb, de jól célzott megjelenés.

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron végzett az első helyen az elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában a voksok 24 százalékával, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje a második helyen futott be a szavazatok 21,3 százalékával. A második fordulót május 7-én rendezik, az OpinionWay francia közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint Macron 61 százalékot is szerezhet, míg Le Pennek 39 százalékot jeleznek előre.