Halhatatlan halandó: bemutatják, milyenek a világ asszonyai

Nemzetek örök kincse, a nő.

A nagyszabású, hét éve készülő sorozat ebben az esetben nem a Kárpát-medencei tájakat, hanem önálló nemzeteket mutat be az ott jellemző ruhákba bújtatott szépséges lányok segítségével, és a főalak környezetében megjelenő - az országra jellemző - motívumok összeharmonizálásával.

Markovics Ágota az ötletet abból merítette, hogy 2009 őszén egy szári került a tulajdonába. A szári egy ősi eredetű, varrás nélküli ruhadarab, amit régen férfiak és nők egyaránt viseltek. Az ötezer évre visszanyúló történettel rendelkező viselet egy 4-8 méter hosszú, 60-120 centiméter széles anyagból áll, és Dél-Ázsiából ered.

„Annyira magával ragadott egyszerű szépsége, hogy azonnal festeni akartam róla pár képet. Aztán egyszer csak láttam magam előtt a különböző népek viseleteit - japán kimonót, indián bőrruhát, kínai selyemviseletet. Éreztem, hogy ez egy igen különleges képsorozat témája lehetne”

Az akvarellista az Alfahírnek elmondta, hogy egy-két hónap kellett, amíg kialakult az a kompozíció, ami aztán megjelenhetett a sorozat összes darabján.

A művész elhatározta, hogy minden képen egy leányt fog megfesteni az adott ország egy általa választott népi viseletében, vagy olyan öltözékben, ami arra az országra jellemző.

„Az egyes országokhoz kiválasztott viselet eldöntésekor hagyom, hogy az érzéseim vezessenek”

Azt is célul tűzte ki, hogy a festményeken minden motívumot úgy kiválasszon ki, hogy az szintén az országra jellemző elem legyen. Így aztán a képeken megjelenő növényzet, és az állatvilág egy-egy képviselőjéhez is komoly gyűjtőmunkát végzett. A körmotívum impozánsan lehetővé tette számára, hogy egy szép díszítőművészeti elemet is megjelenítsen a szegélyrészen.

„Már első pillanattól éreztem, hogy ez a sorozat egy olyan különleges és nagy volumenű, átfogó munka, ami a képzőművészetben eddig valószínűleg még sosem jelent meg”

A művésznő jelenleg ennek a kiadványnak a könyvbemutatóit szervezi. Azt mondja, egy ilyen eseményen a legnagyobb élményt azzal tudják adni, hogy bemutatnak 6-8 darab eredeti festményt, és a sorozat szimbolikájáról beszélgetnek a megjelent vendégeket is bevonva.

Egyedülálló festménysorozat örökíti meg a Kárpát-medencei nők viseletét

A festőművész legújabb projektje arra összpontosít, hogy a történelmi Magyarország területén, szerte a Kártpát-medencében milyen motívumok, öltözékek jellemezték, vagy akár a mai napig jellemzik a magyar nőket. Az Alfahírnek Markovics Ágota arról beszélt, a női szerep kiemelése a lágyságot, szépséget tükrözi, ezért választotta ezt a témát már az országokat bemutató Halhatatlan Halandó sorozatban is.

Azt szeretnék, ha a sorozat kiállítható formába kerülne, és vándorkiállításra indulna, hogy mindenkihez eljuthasson „az általa képviselt szeretet és összetartozás üzenete”. Markovics Ágota egyébként a sorozat folytatásán a könyv megjelenése óta is dolgozik, már 70 ország festménye készült el, és még jó pár vár megfestésre.