Kemény csapás jobbról: Bencsiket azért fizetik, hogy két "Békemenet" között patkányozzon egyet

Sneider Tamás rivallt rá az MSZMP-ből kinevelődött fideszes sajtó egyik megmondóemberére.

Mint ismert, a Fidesz álciviljeinek és bértollnokainak haragját az váltotta ki, hogy a Jobbik egy jogállamban egy kormányzati döntés kapcsán az Alkotmánybírósághoz mert fordulni. Kádár idejében jobb volt, mondhatja erre az egyszeri Orbán-kormánytag.

Na, de mit is reagált minderre Sneider Tamás? Íme:

"Most éppen Balczó Zoltánt "patkányozza le" az MSZMP-ből kinevelődött fideszes sajtó egyik megmondóembere. Aki ismeri Zolit, az tudja: a tőle megszokott elegáns vonalvezetésbe sosem férne bele, hogy bárkit is - akár az övétől gyökeresen eltérő véleménye miatt - ilyen pitiáner módon címkézzen. Ugyanakkor ki kell mondani, hogy a fröcsögő Bencsik András egészen más közegben kezdte közéleti munkásságát. Míg Balczó Zoli két és fél évtizede következetesen keresztény, konzervatív politikát folytat, addig Bencsik András két "Békemenet" között patkányozik egyet önmaga szórakoztatására. Ezért fizetik".

S hogy hogyan érintette a Jobbik EP-képviselőjének fiát, az hogy "az MSZMP-ből kinevelődött fideszes sajtó egyik megmondóembere" patkányhoz hasonlította az édesapját, azt első kézből megtudhatja, ha megnyitja ezt a cikket:

Bencsik patkánya

Avagy a nap, amikor végleg legyőztem a gyűlöletemet. Mátyás vagyok. Születésem napján, keresztnevem hallatán a vörös diktatúrát átélt nagymamám kiborulva mondta édesanyámnak: - De kislányom, gondolj Rákosi Mátyásra!- Anya, koncentrálj inkább Hunyadira! - jött a válasz. És van egy vezetéknevem is: Balczó. Ennek születtem. Balczónak. Önmagában Balczónak lenni nem érdem.