Kinek a 70 millióját fektette be a képviselő?

A fideszes képviselő vagyona két év alatt megnégyszereződött.

Olyan sokat, hogy a 2012-es vagyonnyilatkozata szerint nem is volt neki annyi. A szerint ugyanis 32 millió forintja volt részvényekben, miközben 2013-ban 70,6 millió forint értékű részvénykötvényt szerzett az Opimusban. 

2014-es vagyonnyilatkozatában már szerepel az Opimus részvénycsomag, de azt nem lehet látni, hogy a befektetéshez honnan szerezte az összeget. Bevételeiből nem tellett volna a vásárra.

A képviselő két év alatt tisztázatlan forrásokból megnégyszerezte vagyonát.

Az Opimusba egyébként sem volt sok ok befektetni akkoriban. A 24.hu szerint egy kisbefektető még panaszkodott is, hogy a soha nem fizetnek osztalékot, tőzsdei értéke csökkent.

Részvényeket a befektetők csak néhány milliós értékben vásároltak. Két kivétek akadt, a korábbi Opimus-vezérigazgató felesége és Bánki Erik, fideszes országgyűlési képviselő.

Egy pénzügyi befektető azt nyilatkozta a lapnak, hogy szerinte Bánki nem a saját pénzén jegyzett részvényeket.