Lengyel testvéreink is kezdik a sorosozást

Norvégia 2021-ig több mint 809 millió euró (csaknem 251 milliárd forint) támogatást irányzott elő Lengyelország számára a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében, és ennek szétosztásáért 2014 óta a varsói székhelyű nonprofit szervezet felelős. Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes jelezte: Varsó egy állami szervezetre kívánja bízni az alapok kezelési jogát. Norvégia korábban kikötötte, hogy független intézménynek kell elosztania a pénzeket.

"A lépés új támadás lenne Soros ellen a térségben, miután szülőhazájának, Magyarországnak a kormánya megpróbált bezáratni egy általa finanszírozott budapesti egyetemet" - kommentálta a tervet a Bloomberg.

"Ahogy Magyarországon, úgy itt is azt tervezi a kormány, hogy elvágja a közpénzektől azokat a szervezeteket, amelyekkel nem jön ki jól, és arra kényszeríti őket, hogy fogják vissza vagy teljesen számolják fel tevékenységüket" - magyarázta Ewa Kulik-Bielinska, a Báthory Alapítvány igazgatója. "Ahogy más területeken is, a kormány megpróbálja megosztani a társadalmat azzal, hogy az emberi jogokat védő civil szervezeteket ellenségként állítja be" - tette hozzá.

A Báthory István erdélyi fejedelemről és lengyel királyról elnevezett alapítvány - amelyet 1988-ban hoztak létre - 2014 óta több mint 130 millió zlotyt (több mint 10 milliárd forintot) osztott szét 667 lengyelországi szervezetnek. A támogatottak között vannak olyan csoportok, amelyek a demokrácia előmozdításáért, a nemi egyenlőségért, valamint a melegek, biszexuálisok és transzneműek jogaiért küzdenek, de akadnak közöttük egyházi jótékonysági szervezetek is. Az európai államok közül Lengyelország kapja a legtöbb támogatást Norvégiától.

Ane Lunde norvégi külügyi szóvivő elmondta: folyamatos kapcsolatban vannak a lengyelekkel, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldást találjanak a problémára.