Meg vannak számlálva Gorka Sebestyén napjai a Fehér Házban?

A magyar származású terrorellenes tanácsadót egy apjától örökölt jelvény miatt fúrják folyamatosan.

Gorka azóta áll a támadások célpontjában, hogy az elnök beiktatásán, és egy amerikai televíziós műsorban is a Vitézi Rend jelvényét viselte. A liberális média azonnal kikezdte, és a jelvényt szélsőjobboldali szimbólumnak kiáltotta ki.

A magyar származású terrorellenes tanácsadóval április elején exkluzív interjú jelent meg a Heti Válaszban.

„Csupán helyettes célpont vagyok, rajtam keresztül Trump elnököt és a stábját támadják"

– mondta a lapnak az ellene indított sajtóhadjáratra reagálva.

A vitát és a támadást kiváltó Vitézi Rend jelvényét még Gorka apja, Gorka Pál kapta, de már emigrációban 1945 után. Tehát ez nem a Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó által adományozott cím, hanem annak továbbélése. Az eredeti Vitézi Rend miatt sem lehetne kikezdeni Gorkát, hiszen az 1944. márciusi német megszállás előtt a szervezet elítélte a nácizmust, illetve a nyilasokat. Az sem mellékes tény, hogy Gorka édesapja a II. világháború kitörésekor csak 9 éves volt. Tehát aligha lehetett náci kollaboráns, vagy nyilas.

„Az engem és családomat ért számtalan változás közepette ez a lejáratási kísérlet talán az egyetlen csalódás”

–nyilatkozta Gorka. A tanácsadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az apja gyerekként a II. világháború és Budapest ostroma közben megvédte a zsidó osztálytársait a náciktól, és a háború után a zsidó közösség úgy tartotta számon a családját, mint segítőket.

„A lejáratás célja, hogy megpróbálja elvonni a figyelmünket a munkáról, és olyanok serkentik, akik nem ismerik el az egyértelmű felhatalmazással megválasztott elnök és adminisztrációja legitimitását – sajnos sokszor ezek az emberek megegyeznek azokkal, akik Obama elnök mellett dolgoztak a Fehér Házban”

- vélekedett a Heti Válasznak.

Szintén az Index idézi a Buzzfeedet, amely szerint esélyes, hogy Gorka nem említette meg a Vitézi Rendet, mikor elnyerte a bevándorlási státuszát. Ha elismerné, hogy tagja a rendnek, azzal az amerikai állampolgárságát veszélyeztetné. De ahogy az előbb is írtuk, Gorka ezt már cáfolta, a jelvényt mindössze édesapjától örökölte, akinek semmi köze nem volt sem a nácikhoz, sem a nyilasokhoz. Vagyis Gorkának nem volt oka, hogy a bevándorlási státusza esetében megemlítse, hogy „hello, van egy jelvényem édesapámtól”.

A Daily Beast úgy tudja: Gorkának olyan pozíciót kereshetnek, amihez nem kell megfelelnie a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, mivel állítólag ezen a terrorellenes szakértő még a múlt hónapban sem ment át. A lap egyik forrása szerint a felső operatív tanácshoz (Senior Executive Service) helyezhetik át, ami komoly visszalépést jelentene Gorkának, aki most az elnök közvetlen tanácsadója, az SES-ben viszont az elnök emberei, illetve a többi szövetségi testület között közvetítene.