„Az Orbán-kormány térdre ereszkedett a brüsszeli érdekek előtt”

A Jobbik szerint Orbán Viktor hazaárulást követett el, és végig csak hazudott, miközben mást járatott volna le.

Mint elhangzott, a legerősebb ellenzéki párt követeli a kormányfőtől, hogy a leendő legközelebbi, azaz keddi parlamenti ülésnapon adjon magyarázatot „hazaárulására”.

Z. Kárpát Dániel alelnök bejelentette, hogy a Jobbik ismét beterjeszti Alaptörvény-módosító javaslatát, ami minden formában kizárná a betelepítési formákat. Ezt korábban a Fidesz-KDNP leszavazta, miután a Jobbik kiegészítette a letelepedési kötvényezés tiltásával, mondván: „se szegény, se gazdag” migráns ne jöjjön az országba.

„El kell, hogy váljon egymástól a hazaárulás, és a hazafias gondolkodás”

A Jobbik szerint „elképesztő”, hogy az elmúlt két év konzultációi, plakátkampányai és népszavazása „mind-mind hazugságra épültek”, és kiderült, hogy amikor a „külföldi megrendelő máshogy dönt”, akkor a kormány „térdre ereszkedik előtte, sutba dobva a nemzeti érdeket”, így elárulva a tavalyi népszavazás hárommillió aláíróját.

Z. Kárpát Dániel szerint a Fidesz, ami folyamatosan más pártokat árulózott, saját maga akart először pénzért, majd végül ingyen beengedni migránsokat Magyarországra. A Jobbik ezzel szemben senkit nem hozna ide, mert

„Magyarország a magyaroké”.