Ismerte a gyilkosát a soroksári futó?

A lap információi szerint a nyomozók továbbra is azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy olyan külföldiek – ukránok vagy törökök – lehetnek az elkövetők, akik időszakosan fordulnak meg Magyarországon.

A rendőrség nem kommentálta a lap azon értesülését, hogy a futónő két gyilkosának DNS-profilja nem szerepel az Európai Unió adatbázisában nyilvántartott szexuális bűnözők, illetve gyilkosok DNS-mintái között. A magyar bűnügyi adatbázisban sem találtak egyezést. Ezek mind azt erősítik, hogy az elkövetők külföldiek, és/vagy első bűntényesek, vagy az unión kívülről érkeztek.

Soroksár külterületén a 36 éves családanyát 2013. szeptember 25-én kora este, szokásos kocogása közben támadták meg. A holttestére másnap hajnalban a futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadói lemeztelenítették, speciá­lis matrózcsomókat használva megkötözték, brutálisan megverték, megbecstelenítették, majd megfojtották. A nyomozók 450, az áldozattal valamilyen módon kapcsolatba került embert hallgattak ki, számoltattak el, ám valamennyit kizárták elkövetőként.

A szakértői vizsgálat végére két ismeretlen, ám egyértelműen európai férfitól származó DNS-nyom maradt. Az asszony keményen védekezett, körmei alatt vérnyomokat és bőrfoszlányokat találtak. Ezekből és a megfojtásához használt kötélről egy fiatalabb és egy idősebb férfi DNS-ét rögzítették. A nyomozók kriminálpszichológusok közreműködésével felállították a két tettes profilját.

Az idősebb támadó volt a domináns, ő erőszakolta, majd fojtotta meg a nőt, a fiatalabb az áldozat lefogásában, összekötözésében segíthetett.

A nyomozók szerint az asszony ismerte az idősebb támadóját. A gyilkosok nem rokonok, de munkatársak lehetnek, akik rendszeresen járnak Magyarországra, mint például dunai hajósok vagy kamionosok Ukrajnából vagy Törökország európai részéből. Nem tervezték az asszony megölését, azt csak azután tették meg, hogy a nő nem engedett nekik.