Vona Gábor 10+3 legfontosabb gondolata a Jobbik majálisán

A Jobbik elnöke őszintén beszélt Simicskáról, Sorosról és Orbánról is.

1.

„A magyar közélet egyre inkább Orbán Viktor mentális küzdelmeinek a terepévé válik. Hiszen Simicska Lajos és Soros György nem az én életemben tölt be mérföldkövet, vagy nem az én életemben szolgál fontos momentumként, hanem Orbán Viktor életében.

Soros György volt, aki Orbán Viktort politikussá tette, aki hozzásegítette ahhoz, hogy külföldön tanuljon, hozzásegítette ahhoz, hogy Magyarországon egy befutott politikus legyen már fiatalkorában: És Simicska Lajos volt az, aki háromszor is miniszterelnöki tisztségre segítette Orbán Viktort.„

2.

„Soros Györggyel kapcsolatban szinte a politikai eszmélésünk kezdetétől, kamaszkorunktól kezdve, amióta közélettel foglalkozunk mi jobbikosok, szembeállunk. Hiszen Soros Györgynek az a fajta nyitott társadalomképlete, az a fajta politikai, gazdasági világa, amit képvisel, az számunkra elfogadhatatlan.”

3.

„Az, hogy ebbe az egészen felesleges háborúba belevitte Magyarországot Orbán Viktor, ennek most a következménye, kára és büntetése az, hogy úgy tűnik, a 14 és 18 év között migránsok befogadását Magyarországra kényszeríti az Európai Unió.”

4.

„Orbán Viktornak úgy tűnik, hogy folyamatosan szüksége van olyan ellenségképekre, akikkel háborút tud vívni, vagy akikkel háborút tud imitálni, és amíg ez a csatazaj zajlik, nem foglalkozunk a valódi problémákkal: az egészségüggyel, az oktatással, az államigazgatással, a munkabérekkel, az elvándorlással, a magyar-cigány együttélés konfliktusaival. Ezekkel a valódi problémákkal kéne foglalkozni.

És Orbán Viktor, mivel ezekben nem tud érdemi kormányzási sikert felmutatni, ezért kénytelen újra és újra ilyen háborúkat, csatákat, szabadságharcokat kreálni.”

5.

„Azt a politikai kampányt kreálni, hogy a Jobbik Soros György oldalára állt, az nyilvánvalóan Orbán Viktornak a taktikai fogása. Ő szeretné a világot feketévé és fehérré redukálni, ahol az ember két dolog közül választhat, hogy Orbán Viktor oldalára áll, vagy Soros György oldalára áll.

Én ebben a helyzetben, meg szerintem nagyon sok magyar ember, azok közé tartozom, aki sem Orbán Viktor oldalára nem akar állni, sem Soros György oldalára nem akar állni.”

6.

„Lehet arról vitázni, hogy a Jobbik jó irányba változott, vagy nem jó irányba változott...De, hogy változni kell, az szerintem egyértelmű. A Jobbiknak nem az a történelmi küldetése, hogy a magyar társadalomnak egy rétegét örömmel töltse el, bármilyen szép hívatás is lenne ez. A Jobbiknak az a küldetése, hogy Magyarországot egy erős, boldog, szabad országgá tegye.”

7.

„Akire vonatkozni fog a földesúradó-törvény 2018 után, amikor a Jobbik megnyeri a választásokat, annak majd fizetnie kell, akire meg a Lex Ludas Matyi fog vonatkozni, annak meg el kell búcsúzni a lopott vagyontól, sőt, lehet, hogy az ismerőseitől is.”

8.

„Abban a pillanatban, ha mi összeállnánk mindenféle baloldali párttal, akiknek a programjuk csupán annyi, hogy Orbán Viktort váltsuk le, akkor a Jobbik elveszítené a hitelességét. Mert nekünk nem az a programunk, hogy Orbán Viktort váltsuk le, hanem az a programunk, hogy Orbán Viktort, meg az egész elmúlt huszonhét évet váltsuk le. És ezt, mint valami rossz rémálmot felejtsük el, és építsünk egy normális, tisztességes Magyarországot.”

9.

„A politikai kultúrában kellene egy generációváltás. Azok, akik az úgynevezett rendszerváltozáskor kerültek a magyar politika élére, és még most is ott vannak, nekik lejárt az idejük. Huszonhét év az még a jóból is sok, pláne a rosszból. Ennek a politikai garnitúrának volt bőven lehetősége, hogy bizonyítson. A szocialistáknak is volt három ciklusuk, a Fidesznek is volt három ciklusa...köszönjük szépen! Innen most már valami újnak kell jönnie, más erőnek.”

10.

„A magyar társadalom és a magyar jövő talán öt legsúlyosabb kérdése, problémája között szerepel a magyar-cigány együttélés. (…) Nem elég csupán integrálni a magyar társadalomba a cigányságot és felemelni, hanem nagyon fontos, hogy a Magyarországon születő cigány gyerekek, Magyarországot a hazájuknak tekintsék. Ne úgy érezzék, hogy Magyarország egy lakhely, ne úgy érezzék, hogy a magyarság az egy állampolgárság, ne úgy érezzék, hogy ők innen bármikor elmehetnek, mert ez nekik semmit nem jelent, hanem érezzék azt, hogy ez a hazájuk, ezt nekik építeni kell.”

+1

„Ha Orbán Viktor ezt a szellemet kiengedte a palackból, hogy akkor nézzük meg kit, hogyan támogatnak külföldről, akkor hajrá! De ő legyen az első, akit megvizsgálunk.”

+2

„Miről szól a Kovács Béla ügy? Arról szól, hogy a Fidesz a választási kampányban majd megint elő akarja venni. Majd lehet, hogy Bélának a kezére tesznek valami bilincset, majd meghurcolják, jobbra viszik, balra viszik, és majd ezzel akarnak kampányolni. Erről szól az egész. (…) Kovács Béla kapcsán is elmondtam 2014 májusában, amikor ez az egész előkerült, hogy szeretnék tisztán látni. Ha Kovács Béla ügynök, akkor nincs helye a Jobbikban. Ha meg nem ügynök, akkor meg miről beszélünk? Magyarországon én szeretném végre a legjobban azt – meg talán Kovács Béla -, hogy ez az ügy lezáródjon, és legyen ebben pont a mondat végén, legyen tiszta a képlet.

+3

„Orbán Viktor és a Fidesz fél. És tőlünk fél. És nagyon jól teszi.”