Komolyan visszaüthet később, ha Gyurcsány most csak hazudott Orbánról

Vajon melyik baloldali politikus játszik Orbán Viktor kottájából?

Gyurcsány Ferencet a Magyar Nemzet kereste meg, hogy kiderítse megvásárolta-e már az Orbán Viktorról szóló, állítólag zsarolási potenciált is jelentő dokumentumokat? Ha igen, mikor hozza ezeket nyilvánosságra? Ha az adatok bizalmasak, és nem hozhatóak nyilvánosságra, mikor keresi fel velük a parlament nemzetbiztonsági bizottságát?

A volt szocialista kormányfő azonban hallgatásba burkolózott, a polgári lap összeállításából az is kiderül, hogy egyelőre az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága is ódzkodik attól, hogy kompromittálja magát egy esetleges álhírrel, így nincs napirenden Gyurcsány testület előtti meghallgatása.

Mint ismert, a DK elnöke több fórumon is nyíltan beszélt arról - az egyébként már egy ideje közszájon forgó - teóriáról, hogy Orbán orosz-politikája azután vett 180 fokos fordulatot, hogy szembesítették őt bizonyos dokumentumokkal. Állítólag ezeket Gyurcsány látta is.

Azonban konkrétumok azóta sincsenek. Ha viszont ismét hazudott, akkor azzal hiteltelenítené az esetleg később felmerülő terhelő információkat.

Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja bizonyos szempontból hasznosnak tartaná Gyurcsány meghívását.

„Vagy kiderül, hogy nettó hazugság, amit állított – vagy tényleg szenzitív adatai vannak, de akkor felmerül a kérdés, miért nem lépett az ügyben, amíg miniszterelnök volt, vagy később miért nem hozta nyilvánosságra az iratokat, már ellenzéki képviselőként”

– fejtegette a legerősebb ellenzéki párt politikusa a Magyar Nemzetnek. Azt ugyanakkor elismerte, a bizottságban eddig ő sem ajánlotta Gyurcsány Ferenc meghívását.

Szintén érdekes szegmense ennek a történetnek a Gyurcsány Ferenc-Botka László ellentét. Az MSZP önhatalmúlag kinevezett miniszterelnök-jelöltje (aki mögé azért olyan nagy vnevek, mint Tóbiás József vagy Mesterházy Attila nem sorakoztak fel) az Atv-ben ismét a közéletből való távozásra szólította fel Gyurcsányt, amennyiben az nem támasztja alá az Orbánnal szembeni vádakat.

Szerda délelőtti harc: a nyilvánosság előtt esett egymásnak az MSZP és Gyurcsány-párt

10:21-kor robbant az első bomba petárda, amikor megjelent az MTI-n az MSZP Országos Központja által jegyzett közlemény, "A DK csak beszél az együttműködésről, de tenni nem hajlandó érte" címmel.Ebben a szocialisták igaztalansággal vádolják a DK-t, szerintük Gyurcsány Ferenc csak színpadi beszédekben hangoztatja az ellenzék együttműködését, ám a gyakorlatban most az ellenkezőjét látjuk tőle.

Erre rímel Molnár Zsoltnak, a bizottság MSZP-s elnökének nyilatkozata is, a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy "egyelőre inkább bulvárszaga van a történetnek". S amikor megkérdezték, mit gondol arról, hogy Botka László lényegében távozásra szólította fel Gyurcsányt, a szocialista politikus sejtelmesen csak annyit mondott, az MSZP-s kormányfőjelöltnek erre biztosan jó oka volt.

Vajon melyik baloldali politikus játszik Orbán Viktor kottájából?