Kiderült, hogy Kövér hány embert tiltott ki a Parlamentből

A házelnök gyakran él ezzel a "jogával".

A Bors úgy tudja az Országgyűlés Hivatalától, hogy a fideszes aktivistákkal együtt hatvanan vannak kitiltva a Parlamentből. Ezek között vannak újságírók, aktivisták, szakértők és képviselőként nem dolgozó politikusok is.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága februárban kimondta: újságírókat csak abban az esetben lehet kitiltani egy ország parlamentjéből, ha a közbiztonságot vagy képviselőket, esetleg magukat a médiamunkásokat fenyegető veszélyhelyzet áll fenn. Ilyenre esetre egyébként még nem volt példa, más indokkal meg lehetnek kitiltani újságírókat. A Bors emlékeztet rá, hogy a képviselőket ugyan nem lehet kitiltani a Házból, Kövér László utasítására az Országgyűlési Őrség eltávolíthatja a renitensnek ítélt honatyákat az ülésteremből.

2013-ban a Jobbik-frakció szakértői kártyával rendelkező munkatársait a földtörvény megszavazásának napján tiltotta ki Kövér László házelnök a Parlamentből és az Országgyűlés Hivatalából.

A tiltást Kövér azért rendelte el, mert a földtörvény június 21-i megszavazása közben a Jobbik szakértői páholyában helyet foglalók, a párt országgyűlési képviselőihez hasonlóan tiltakozásuknak adtak hangot.