Nyugalom, úgy tűnik, továbbra sem lesz ebadó

A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezte a beadott javaslat visszavonását átdolgozásra.

Azt, hogy a kutyatartással kapcsolatos adónemet általános felháborodás követte, a tárca úgy értelmezte, hogy a javaslat alkalmat adott a szándékos félremagyarázásra, és el szeretnék kerülni, hogy az állatvédelem ügyét az ellenzéki pártok "hisztériakampányuk" céljaira használják, és ezzel megtévesszék a jó szándékú állatbarátokat.

A szaktárca hangsúlyozta, folytatják az elmúlt időszakban megkezdett egyeztetéseket az állatvédelmi civil szervezetekkel annak érdekében, hogy az állatvédelem területén további közös eredményeket érjenek el.

Mint megírtuk, egy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett módosító javaslat világított rá, hogy az önkormányzatok legfeljebb 6, úgynevezett „veszélyes eb” esetén pedig legfeljebb 20 ezer forintos adót vethetnének ki a kutyákra. Kiderült, az ebrendészeti hozzájárulásnak nevezett díj beszedését lehetővé tette volna a korábban hatályos törvény is, de eddig nem éltek vele az önkormányzatok. A módosítás érdekessége az volt, hogy Semjén, aki az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is figyelt rá, hogy az adó alól kivételt képezzenek az Országos Magyar Vadászkamara által kiállított vadászkutya alkalmassági vizsgaigazolvánnyal rendelkező kutyák.

A kormány 2010 óta kiemelt kérdésként kezeli az állatvédelem ügyét, a kóbor állatok számának csökkentése, örökbefogadásának segítése mellett több szemléletformáló és figyelemfelhívó kezdeményezést tett - írja közleményében az FM, miközben emlékezetes, hogy a kormány kerek 40 millió forintot különített el a költségvetésben egy egész éves állatvédelmi projektre. Ebből ráadásul ki kellene jönnie a menhelyek korszerűsítésének, az ivartalanításoknak, és még a lakossági tájékoztatásoknak is. A vicc az, hogy még ehhez is a Jobbik által kezdeményezett Állatvédelmi Kerekasztalra volt szükség.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára egyébként jelezte, hogy az állatvédelmi törvény módosítása nem tekinthető lezártnak, a civil szervezetekkel zajlik az egyeztetés. Pénteki közleményében pedig Egyed Zsolt jobbikos képviselő azt írta, Fidesz az elmúlt napokban ismét a magyar állampolgárokat hátrányosan érintő, az állatvédőket és az állatokat pedig semmibe vevő törvénymódosító javaslatot nyújtott be, és örömükre szolgál, hogy a Jobbik hatására a Kormány meghátrált, és visszavonta a javaslatot.

A szintén Jobbik által javasolt, állatkínzási eseteket visszaszorítani kívánt másik javaslatot, ami 3 helyett 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná az állatok bántalmazóit, a kormánypárti többség továbbra sem akarja támogatni.