Újabb amerikai állampolgárt tartóztattak le Észak-Koreában

Németh Szilárdos stílusban "ellenséges tevékenységgel" vádolják.

Kim Hak Szongot szombaton tartóztatták fel a hatóságok, és "az illetékes szervek alapos vizsgálatot folytatnak az általa elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban" - közölte a KCNA. Hozzátették, hogy az elfogott amerikai a Phenjani Műszaki és Tudományegyetem munkatársa, de az ügyről több részletet nem közöltek.

A Phenjani Műszaki és Tudományegyetemet külföldi evangélikus keresztények alapították. 2010 óta működik a külvilágtól egyébként elzárkózó kelet-ázsiai ország fővárosában, és többnyire az észak-koreai elit családjainak gyermekei látogatják.

Németh Szilárd ámokfutása: az ellenzéki újságírók ügynökök, provokátorok, a civilek meg álcivilek

Soros, Soros, Soros, ügynök, Soros, álcivil, Soros, provokáció, Soros - Németh Szilárd Fidesz-alelnök nem teljesen érti, hogy az előre begyakorolt politikai kommunkációs panelek nem azt jelentik, hogy 4-5 szót kell ismételgetni mindenre. Főleg nem úgy, közben saját pártjának jellemzőit vetíti rá másokra.

Kim Hak Szong szombati elfogásával négyre emelkedett azoknak az amerikai állampolgároknak a száma, akiket az észak-koreai hatóságok fogva tartanak.

Pénteken Észak-Korea azzal vádolta meg az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és a dél-koreai hírszerző szolgálatot, hogy tervet szőtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolására.