Csöpögő csap, Soros-Simicska-koalíció és alternatív valóság - ilyen volt a fideszes termékbemutató

A Sorosűző Infralámpa sajnos elmaradt.

A rendezvénynek otthont adó Katolikus Népkör épülete zsúfolásig megtelt nyugdíjasokkal, az ember egy termékbemutatón érezte magát, ahol épp valami felesleges dolgot próbálnak rásózni, jelen esetben persze könnyű volt az előadók dolga, hiszen a reklámozni kívánt nemzeti konzultáció kitöltése ingyenes.

A helyszínről szólva a Kósa Lajos előtt felszólaló Boldog István országgyűlési képviselő felvetette, hogy a Katolikus Népkör épülete illik egy olyan nemzeti párthoz, mint a Fidesz, azt sajnos nem jegyezte meg, hogy a plafonon hagyott, talán egy lagzi után fennmaradt piros és fehér csíkokból álló ízléses dekoráció az Árpád-sávos zászlóra utal.

Azt viszont elmondta, rögtön a dolgok közepébe vágva, hogy fontos dolgokról kell beszélnünk, mert az országot ezekben a nehéz időkben rengeteg külső támadás éri, ennek oka pedig az, hogy Magyarország határkerítést épített és így jelenleg a Béke szigete, ami nem tetszik a külföldieknek. Brüsszel hovatovább a rezsicsökkentést is el akarja venni azzal, hogy az áram és a gáz fogyasztói árának meghatározását a multikra bízná. Boldog rögtön fel is vázolta, hová vezetne mindez: a multik szerinte kiszámolják majd, mennyit buktak eddig a rezsicsökkentésen, és azt mind vissza fogják venni, sőt, bosszúból meg is duplázzák majd az így kapott árakat!

A feszült pillanatban végre megkapta a szót Kósa Lajos, köszöntésére (Jó estét!) rögtön párbeszédet is kezdeményezett (Jó estét!) egy határozott idős asszony, majd a frakcióvezető első megjegyzésére (biztosan emlékeznek, tartottam már itt korábban is lakossági fórumot) szintén megerősítő választ adott (igen!), ám figyelmét elvonta az első megcsörrenő, majd hosszú másodpercekig nem talált mobiltelefon gazdája, akire - hozva a kötelezőt - szúrós tekintettel nézett. (Ilyesmire az est folyamán még hétszer volt lehetősége, egyszer csak azért nem, mert épp az ő telefonja szólalt meg. Pazar válogatás volt egyébként a 2000-es évek elejének csengőhangjaiból.) Kósa Lajos gyors visszatekintéssel kezdett, 2010-ben csődközeli helyzetben vették át az országot (Gyurcsány!), de jött a Magyar Csoda, a talpraállás, amihez még külső segítség sem kellett, az uniós ezermilliárdok bizonyára nem számítanak annak. Ennek következménye viszont az, hogy a külföldi hatalmi központok, melyeknek Gyurcsányék mindig megfeleltek, most meghökkentő erővel támadják az országot. Kilétükre is fény derült: Brüsszel és Washington az, aki hazánk eltiprásán mesterkedik, a listát azonban rövidnek találta az egyik néző, így rögtön ki is egészítette Jeruzsálemmel.

Kósa emlékeztetett arra is, mennyien kritizálták keményen Orbán Viktort, aki 10 év alatt 1 millió új munkahely megteremtését ígérte, pedig 7 év elteltével 700 ezer már meg is van, így időarányosan reálisan összejöhet a 10 millió, vonta le a következtetést kissé belekeveredve a számokba. Hogy ebbe a minimálbért sem biztosító közmunka is beletartozik, nem gond, Kósa szerint maguk a közfoglalkoztatottak mondják azt, hogy közmunkára igen is szükség van.

Nincsen fideszes fórum Soros György említése nélkül, és végre elérkezett ez a pillanat is: hiába próbálja megállítani a kormány a migrációt, egy magyar származású milliárdos szervezetein keresztül azon mesterkedik, hogy ez ne sikerüljön neki, mutatott rá Kósa, mire a közönség soraiból egy úr elégedetlenségét fejezte ki a megfogalmazással kapcsolatban, nem értette ugyanis, miért mondják, hogy magyar származású, mikor zsidó, utóbbi miatt ugyanis egyszerűen ki kéne tiltani az országból.

A halkan elejtett kritikát Kósa nem hallotta, így nyugodtan folytathatta később azzal, hogy Soros szervezetei úgy próbálják átformálni a társadalmat, hogy az migrációpárti legyen, ez az oka annak, hogy a kormány szeretné megnézni, a civil szervezetek mennyi pénzt kapnak külföldről.

Kósa szerint sajnos a mai magyar közéletben sokan össze-vissza beszélnek, ami nem segíti a tisztánlátást.

A CEU-t például sosem akarta bezárni a kormány, erre mégis valaki leöntötte festékkel a Terror Házát, amivel egyszerre gyalázta meg a nyilasterror és a kommunizmus áldozatait, valamint az 56-osokat. A frakcióvezető kitért az ellenfelekre is: a balos pártok már annyian vannak, hogy meg se tudja őket különböztetni, azt pedig nem is érti, hogy a Jobbik miért nem szavazta meg tavaly az alaptörvény-módosítást, ráadásul Vona Gábor valamiért gratulált a Rotschild-családnak, ami számára különös. Többen hevesen bólogattak, pedig az alkotmánymódosítás elmaradása sokkal inkább a Fidesz sara, az utóbbi eset pedig soha nem történt meg, Kósa Gyöngyösi Márton közleményére utalhatott, melyben a szokásoknak megfelelően gratulált Emmanuel Macronnak a francia elnökválasztáson aratott győzelméhez, ahogy tette ezt egyébként Orbán Viktor is. Sebaj, egy alternatív valóságban Vona már Rotschilddé is vált. Kósa azonban nem elégedett meg ennyivel: azt mondta, ember legyen a talpán, aki érti a Jobbikot, amíg EP-ben például Morvai Krisztina határozottan kiállt a magyar érdekek mellett, addig Balczó Zoltán támadta az országot a bevándorláspolitika miatt. (Ez sem igaz, Balczó Zoltán a CEU-törvény ellen szólalt fel, eképpen: "A Jobbik szemben áll Soros Györggyel, elutasítja a nyílt társadalom ideológiáját. Azonban a CEU működésének ellehetetlenítését a kormány olyan hatalmi önkénnyel akarja elérni, ami elfogadhatatlan precedenst teremtene.")

Megtudtuk azt is, hogy a kampány már elkezdődött, ám Kósa szerint a helyzet zavaros: nem tudni, ki a kormány kihívója, lehet, hogy a baloldal összefog majd a Jobbikkal, hiszen egyiket Soros, a másikat Simicska irányítja.

Kósa végül elárulta azt is, mit tekinthetünk a kulturált és értelmes vita megvalósulásának: a nemzeti konzultációt, melynek kitöltése nagyon fontos. A gépezetbe viszont hiba csúszott, többen jelezték, hogy hozzájuk nem vitte ki a posta az íveket, őket arra kérték, reklamáljanak, vagy fáradjanak be valamelyik Fidesz irodába, ott ugyanis a kollégák segítenek nekik interneten konzultálni.

Végre elérkezett a fórum legizgalmasabb része, a kérdések. Igen ám, de Törökszentmiklóson a Fidesznél az a szokás, hogy nem lehet csak úgy kérdezgetni, a fórum alatt jelentkezve lehetett kis papírcetliket kérni a körbejáró szervezőktől, melyeken egy Állítsuk meg Brüsszelt!-reklám fölé lehetett írni nevünket, címünket és a kérdést is, a végén pedig az előadók válaszoltak az így összegyűjtött kérdésekre.

A módszer elméletileg lehetőséget adna arra, hogy előre megírt kamukérdésekre válaszoljanak a politikusok, ilyesmi azonban nem történt, mert egészen biztos, hogy a vendégek az alábbiakra voltak kíváncsiak:

- Hallotta-e Boldog István a parlamentben, amit Szilágyi György mondott?
Sajnos nem hallotta, mert dugóba keveredett és lemaradt róla, de felháborítónak tartja, azt pedig, hogy a Jobbik éjjel hosszasan tanácskozott a politikus visszahívásáról - ez a Ripost azóta már megcáfolt kamuhíre -, de mégsem döntött, a pártot minősíti. A Jobbik stílusa egyszerre emlékezteti őt a bolsevikokra és a nyilasokra.

- Mit szól Boldog István a Jobbik plakátjaihoz?
Ő tudja, hogy egy plakát nagyjából 100 ezer forintba kerül, nem érti, a Jobbik hogy tud olcsón bérelni és egyébként is felelőtlen gazdálkodást folytatnak. Simicska.

- Tudja-e Boldog István, hogy milyen szervezettel vizsgáltatta a Jobbik Ózdon a korrupciót?
Igen, Ózd megállapodást kötött a Transparency Internationallel korrupciómegelőzés érdekében, ami Soros György szervezete. Talán a képlet még egyszerűbb, mint eddig gondolták: Soros és Simicska közösen mozgatja a kormányellenes erőket.

- A baloldal rossz intézkedéseit többször kellene bemutatni a sajtóban, nem?
Igen, ez nagyon fontos, mert az emberek már elfelejtik lassan, hogy a baloldal miket művelt, még a 13. havi nyugdíjat is elvette! Ide tartozik még, hogy a külföldi sajtó eljött forgatni a tranzitzónákról, ahol nagyszerűek a körülmények, aztán mégis lejárató anyagokat adtak le. Az MTV-nek is el kéne menni külföldre, és megnézni, hogy ott hogy bánnak a bevándorlókkal.

A többi kérdés már Kósa Lajoshoz érkezett:

- Soros György milyen érdekektől vezérelve szabadítja Európára a migránsokat?
Amerikai érdekeket képvisel, de ezt Kósa egy húszperces előadás keretében fejtette ki.

- A jelenlegi politikai garnitúrában nagyon sok a hazaáruló.
Ezt vita dönti el, hogy ki hazaáruló és ki nem, mert nehéz meghatározni. Vona Gábor például azt mondta, hazaáruló, aki nem támogatja az alaptörvény módosítását, aztán a Jobbik mégsem támogatta.

- Tényleg megemelik a nyugdíjkorhatárt?
Dehogy! Sőt, a kormány hamarosan bevezeti a diákszövetkezetek mintájára a nyugdíjas-szövetkezeteket, hogy a nyugdíjasok elmehessenek dolgozni, az így kapott plusz bérüket pedig semmilyen járulék nem terheli majd.

- Mennyi visszaküldött nemzeti konzultációval lehet megállítani Brüsszelt?
Nehéz megmondani, de 1 millió visszaküldött ív már nagyon hangsúlyos véleménynyilvánítás lenne.

- Hogy áll a letelepedési kötvények ügye?
Nincs is letelepedési kötvény, és mikor a Jobbik ki akarta vezettetni, már akkor sem bocsátottak ki újat, csak még nem zárult le a folyamat.

- Gratulálok Orbán Viktor Brüsszeli szerepléséhez.
Köszönik szépen, nagy küzdelem volt.

- Megnyeri-e a plakátok miatt indított pert Habony Árpád a Jobbikkal szemben?
Nem lehet tudni. A plakátokon megfogalmazott állítás (Ők lopnak) hamis vád, de Orbán Viktor azt mondta, miniszterelnökként, az ország első embereként senkit sem perel be. Szerinte a Jobbik kampánya nem tetszik az embereknek, mert túl durva.

- A Momentum megfúrta az olimpiát, de közben meg Budapesten rendezik a Maccabi Játékokat 2,8 milliárdért.
Nem baj, hogy itt rendezik, ezek a sportesemények ugyanis mindig pénzt is hoznak. A Momentum megfúrta a magyarok álmát, ők nem ismernek sem Istent, sem embert, ha a kormányt akarják támadni.

- Miért szavazzák le rendre a Jobbik alaptörvény-módosítási javaslatát, ami ugyanaz, mint Orbán Viktoré volt, csak kizárná a letelepedési kötvényeket is?
A Jobbik egyszer nem szavazta meg, vagyis átverte a kormányt és az embereket, ezek után már nem foglalkoznak velük, mert ki tudja, nem készülnek-e újabb átverésre. Kósa ezt példával is szemléltette: ha csöpög a csap és kihívja a vízvezeték-szerelőt, aki valamit csinál, elteszi a pénzt, elmegy, de a csap továbbra is csöpög, akkor nem fogja újra visszahívni.

- Miért mondta Rogán Antal, hogy a kormány beengedné a 14 és 18 év közötti migránsokat?
Ez a jelenlegi szabályozásban is szerepel, Rogán csak ezt említette meg.

- Tervezi a kormány, hogy törvényjavaslatot hozzon a hazájuk ellen beszélő EP-képviselők szankcionálására?
Nem.

Az utolsó kérdéseket és válaszokat többen már nem várták meg, Kósa ugyanis egy-egy válaszra esetenként fél órát is szánt, hogy biztos legyen abban, mindenki megértette a mondanivalót. Olvasóink érdekében ezekből csak rövid kivonatokat közöltünk.

Különösebb tanulság nincs, az alternatív valóságba történő utazás egyfajta élmény volt, bár kellemesnek éppen nem nevezném. A közönség többségének viszont bizonyára elnyerte a tetszését, a termékbemutató sikeres volt. Az ingyenes konzultációból persze bevételre nem tesz szert a kormánypárt, ha egy kicsit dörzsöltebbek lennének, jópár Sorosűző infralámpát is el tudnának adni. Talán majd legközelebb.