Mélyen piaci ár alatt kótyavetyélték el Budapest egyik legértékesebb ingatlanát

Az üzletre a kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlés mai ülésére beterjesztett főjegyzői előterjesztésből derült fény:

a lap úgy tudja, hogy a városháza belső ellenőrei szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a pályázati eladáshoz - nonszensz módon - "fizikai szemrevételezés" nélkül készíttetett értékbecslést.

Papíron 525,3 millió forintra becsülték az ingatlant, a számolást alig másfél-két nap alatt "zavarták le". Az ügyben folytatott részletes belső ellenőri vizsgálat alapján a valós ár 25–50 millióval magasabb lehet,

de egyes becslések szerint akár 200-300 millióval is többet kérhetett volna a főváros.

A világörökségi helyszínen kiemelt kormányzati beruházással, sok milliárd forintból a török hátterű Melis Investment Kft. alakít majd ki luxusszállodát.

A műemléki épületen - a Budapest Galéria az ügyben szereplő volt kiállítótermén kívül - 2,6 milliárd forintért adott túl 2014-ben az akkor még Rogán Antal vezette, V. kerületi fideszes önkormányzat.