A NATO kiáll a szövetséges balti államok mellett

Az amerikai védelmi miniszter mindenkit megnyugtatott: mindenkit jól megvédenek Oroszországtól.

A NATO bármilyen fenyegetés esetén láthatóan és egységesen lép fel szövetségesei oldalán - hangsúlyozta az amerikai védelmi tárca vezetője a litván fővárosban, miután találkozott Dalia Grybauskaite litván elnökkel.

Grybauskaite Mattis látogatásáról azt mondta: ez nemcsak jelképes, hanem kiemelkedő fontosságú gesztus is az egész térség számára. Mint mondta: a Pentagon vezetőjének látogatása azt mutatja, hogy Washington kulcsfontosságú NATO-szövetségesként és a kétoldalú kapcsolatok szintjén is megérti a Baltikum biztonsági kihívásait. A litván államfő az észak-atlanti szövetség keleti részének megerősítését és a NATO-döntéshozatal reformját szorgalmazta.

Mattis kedden bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy Oroszország és Fehéroroszország nagyszabású hadgyakorlatot tervez a Baltikumhoz közel, melyben 100 ezer katona vesz majd részt a lengyel, a litván és a lett határ közelében. Oroszország emellett rövid hatótávolságú, Iszkander rakétákat telepített a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő Kalinyingrádi területre. Erről Mattis azt mondta, hogy "minden ilyen képességfejlesztés egyszerűen destabilizáló".

Az Egyesült Államok hivatalosan nem tervez közvetlen válaszlépéseket az orosz gyakorlatra és rakétatelepítésre, de nevük mellőzését kérő katonai források szerint elképzelhető, hogy a nyárra tervezett baltikumi NATO-gyakorlat alkalmával Patriot rakétaelhárító egység is érkezik a térségbe, amire eddig még soha nem volt példa.