Lázárt önkritikára próbálták rávenni, de nem igazán jött össze

A csütörtöki kormányinfón arról kérdezték Lázár Jánost, mi az, amit szerinte a kormány az elmúlt hét évben nem tudott teljesíteni a 2010-es vállalásaiból.

A kancelláriaminiszter hosszú perceken keresztül beszélt a Fidesz eredményeiről, a minimálbér-emeléstől az egykulcsos adón át a munkanélküliség csökkenéséig.

Az már kevésbé derült ki, hogy mi az, amit nem sikerült megvalósítani a hét esztendővel ezelőtti programból. Lázár egyedül a bürokráciacsökkentést, és az államigazgatás átalakítását említette, mint olyan területet, amely

"az egyetlen, amivel elégedetlen vagyok."

Ám a politikus megtalálta a megoldást erre is. Szerinte a kormánynak

még további bizalomra van szüksége

ahhoz, hogy ebben az ügyben is eredményes lehessen.