Ez erőt adhat a folytatáshoz: az ítélet szerint Brüsszelnek meg kell hallgatni az európai embereket

Mi is működtethetjük az Európai Uniót, csak ész kell hozzá. Kedvesebb plakát, több ész.

A demokrácia győzelmeként ünnepelték a zöld civil szervezetek az Európai Bíróság szerdai döntését, amelyben a Bíróság megsemmisítette a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény ellen szót emelő Stop TTIP európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét elutasító európai bizottsági határozatot. A döntés fényében a Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet azt követeli a magyar kormánytól, hogy utasítsa el az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálását.

Alfahír vs. TTIP!

Ahogy az ismert, lapunk volt az egyedüli, amelyik hónapokon keresztül tartó cikksorozattal hívta fel a figyelmet a civil kezdeményezésre, és az aláírásgyűjtés fontosságára.

A 2014 júliusában több mint 150 európai magánszemély és civilszervezet által elindított „Stop TTIP” azt szorgalmazta, hogy az EU döntéshozói állítsák le az EU és az Egyesült Államok közötti, valamint az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmények (TTIP, illetve CETA) tárgyalásait. 2014 szeptemberében azonban az Európai Bizottság mondvacsinált okokra hivatkozva elutasította a Stop TTIP európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.

A Bizottság döntését a kezdeményező szervezetek ezután megtámadták a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnál. Ezzel párhuzamosan pedig, a demokratikus párbeszédben való részvétel eszközeként – a hivatalos európai kezdeményezések szabályainak megfelelően –, változatlan feltételekkel Stop TTIP „önszerveződő” európai polgári kezdeményezésre átnevezve elindították a TTIP és a CETA megállítását célzó aláírásgyűjtést. Az európai polgári kezdeményezések során megkövetelt egymillió aláírást többszörösen túlteljesítve, 12 hónap alatt több mint 3,26 millió aláírás gyűlt össze.

Az Európai Unió Bírósága szerdai döntésében végül helyt adott a Stop TTIP európai polgári kezdeményezést benyújtó civil szervezetek keresetének, és megsemmisítette a kezdeményezés nyilvántartásba vételét elutasító bizottsági határozatot.

Ez akár még össze is jöhet: így lehet az Európai Unióból európai bérunió

Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap jelentette be, hogy európai polgári kezdeményezést indít annak érdekében, hogy érvényesüljön végre az "egyenlő munkáért, egyenlő bért!" elv. A szabadságharcos országunkban ahhoz szoktunk hozzá, hogy Brüsszel csak abból ért, ha ázott hajjal kiabálunk a Nemzeti Múzeum előtt, azonban az EU egy eszköz, így is kell rá tekinteni.

Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke

"Az óriáscégek érdekeit szolgáló antidemokratikus szabadkereskedelmi egyezmények helyett inkább egy olyan, kötelező hatályú ENSZ-egyezményre volna szükség, amely érdemben biztosítja a multinacionális cégek és leányvállalataik által elkövetett emberi jogsértések, illetve környezetpusztító tevékenységek miatti felelősségre vonást”

Mivel május 20-án döntés várható a Jobbik által elindított bérunió kapcsán is Brüsszelben, nem árt áttanulmányozni az Európai Bíróság ítéletének indoklását. Ebben többek között kimondják (és ez általános érvényűnek tűnik), hogy "az európai polgári kezdeményezés által megvalósítani kívánt cél annak lehetővé tétele az uniós polgárok számára, hogy minél inkább részt vegyenek az Unió demokratikus életében, többek között részletesen kifejtve a Bizottság számára a kezdeményezés által felvetett kérdéseket, felhívva ezen intézményt arra, hogy nyújtson be uniós jogi aktusra irányuló javaslatot, miután a kezdeményezést adott esetben a Parlament előtt nyilvános tárgyaláson ismertette, ezáltal nyilvános vitát kezdeményezve anélkül, hogy bevárná azon jogi aktus elfogadását, amelynek a módosítását vagy elvetését végső soron kérik."

Ha pedig a konkrét esetet nézzük, akkor pedig azt állapították meg, hogy a Stop TTIP európai kezdeményezésre vonatkozó javaslat nem képez megengedhetetlen beavatkozást a folyamatban lévő jogalkotási eljárásba, hanem egy demokratikus vita megfelelő időben történő jogszerű megindítása.

Mi is működtethetjük az Európai Uniót, csak ész kell hozzá. Kedvesebb plakát, több ész.