Újabb 900 millió, ami a vizes-világbajnokságra megy, hogy hajóztatni lehessen a nézőket

Az Átlátszó szúrta ki, hogy az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában két új szerződés jelent meg a vizes vb-vel kapcsolatban. Ezek együttes értéke 873,5 millió forint. Természetesen mindkét eljárást hirdetmény nélküli tárgyalásos formában intézték, a rendkívüli sürgősség miatt.

Ezek alapján 495 millió forintot szánnak kikötői úszóművekre, amik a következő helyeken lesznek: egy-egy a Vigadó téren és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodánál, kettő a margitszigeti Fina Marketnél, és négy a Duna Arénánál. A tendert az állami tulajdonú MAHART-PassNave Kft. nyerte.

Vízi személyszállítási szolgáltatásra 378,5 millió forintot költenek. A Vigadó, Duna Aréna, Müpa közötti útvonalakon többféle hajóval fogják szállítani a vizes vb látogatóit. Ezt a megbízást is a MAHART-PassNave Kft. kapta. A Bp2017 Kft. 8 darab hagyományos, 150 fős hajót rendelt meg 1600 üzemórára. Ezek mellett lesz három darab VIP hajó is, 780 órára. 20 üzemórás időtartamra rendeltek egy nagyobb VIP-hajót is.