Ahogy beléptek, őket nézte a kamera – lebukott a mobiltolvaj testvérpár

A vádlott 2016. augusztus 19-én, a délelőtti órákban megjelent gyermekkorú féltestvérével egy balassagyarmati szupermarketben, ahol a vádlott mobiltelefont akart vásárolni. Emiatt az áruház műszaki részlegére mentek, ahol hosszasan nézegették a mobiltelefonokat, azonban a vádlottnak nem volt annyi pénze, amennyibe a kiválasztott telefon került, ezért elhatározta, hogy a mobiltelefont el fogja lopni a testvére segítségével.

Közölte vele hogy a kinézett, műanyag biztonsági csomagolásban elhelyezett, bedobozolt mobiltelefont vegye magához, aminek eleget is tett. Ezután a konyhai edényeket tartalmazó sorhoz mentek, ahol a gyermekkorú elkövető a telefont lopás ellen védő műanyag védőborítást szétfeszítette, abból kivette a papírdobozban lévő mobiltelefont, s azt átadta a vádlottak.

A vádlott és testvére ezután az élelmiszer osztályra mentek, ahol a vádlott a papírdobozt szétszakította, abból társa kivette a mobiltelefont, az akkumulátort és a SIM-kártyát, azokat a ruhájába rejtette, majd különvált a vádlottól. A biztonsági személyzet azonban az érkezésüktől kezdve figyelte őket a kamerákon keresztül, így a vádlottat a pénztárnál, míg testvérét az eladótérben, a vevőszolgálatnál feltartóztatták.

Az eltulajdonítani kívánt 21.990 forint értékű mobiltelefon és tartozékai a gyermekkorú elkövető nadrágzsebéből kerültek elő.

Minthogy a felnőttkorú vádlott gyermekkorú testvérét használta fel a bűncselekmény elkövetéséhez, kiskorú veszélyeztetéséért is felelnie kell.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádiratában a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását, és a közügyek gyakorlásától eltiltását indítványozta.