Csak politikust nem gyanúsítanak a 4-es metró ügyében

Elszámoltatás level végtelen.

Az ügyészség három ember ellen indított eljárást vesztegetés miatt. Az ügy egyik gyanúsítottja ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A Központi Nyomozó Főügyészség 2016 szeptembere óta nyomoz az M2-es és az M4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében - mondta az Inforadiónak Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

Az Alstom-ügy határideje 2017. augusztus 3., két gyanúsítottat hallgattak ki, egy ember ellen pedig nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Az ügyben a vesztegetési összeg 7,3 millió euró.

A gyanúsítottként kihallgatottak egyike sem közszereplő, tehát nem jelenlegi vagy korábbi politikus – hangsúlyozta Simon Richárd.

Szegény-szegény elszámoltatást úgy sikerült megállítani, hogy igazán el sem indult.