Kúria: százezreket fizethet a Fidelitas a Jobbiknak

A Jobbik Sajtóosztályának csütörtöki közleménye szerint

„ez a kijelentésük már azért is különösen visszatetsző volt, hiszen anyapártjuk a letelepedési kötvényekkel már akkor is gazdag migránsok tömegének tette lehetővé hazánk biztonságának közvetlen veszélyeztetését, majd teszi ezt azóta is, most éppen fiatalkorú, 14 és 18 év közötti bevándorlók Magyarországra való beengedésének Brüsszel számára tett ígéretével.”

Közölték: a nemzeti néppárt természetesen egy ilyen durva hazugságot nem hagyhatott következmények nélkül, és bíróság elé citálta

a fiatalok érdekképviseletéért létrejötte óta semmit nem tevő, hazudni viszont annál jobban tudó Fidelitast.

Ők persze semmivel nem tudták bizonyítani rágalmaikat, így végül hiába fordultak még a Kúriához is, ott sem születhetett más döntés:

bocsánatkérésre és több százezer forintos sérelemdíj megfizetésre kötelezték őket a Jobbik javára, végérvényesen pontot téve a jogvitára.

A sajtótájékoztatók nagyágyúi tehát ismét mehetnek anyapártjukhoz pénzt kérni, hogy kifizethessék a sérelemdíjat:

A Jobbik megjegyezte: abban csak bízni tudnak, hogy a Fidelitasban - szemben kedvenc sajtóorgánumaikkal - legalább lesz annyi becsület, hogy eleget tesz a jogerős ítélet rendelkezéseinek, és nem kell őket is végrehajtási eljárással rákényszeríteni a törvények betartására.