Valóban elmoshatja a jövőnket a klímaváltozás – betört a víz a legendás norvégiai vetőmagszéfbe

"Ennek az örökkévalóságig kellett volna fennmaradnia.”

2008 februárjában nyitották meg a norvégiai Spitzbergákon, Európa legészakibb pontján a globális terménymagszéfet, a Svalbard Global Seed Vaultot. Ebben 2015-ben négyezer növényfaj 840 ezer mintáját, összesen kb. 420 millió magot tárolnak, hogy szükség esetén, például atomkatasztrófák, vagy betegség okozta vészhelyzetek után újra lehessen telepíteni a legfontosabb növényi élelmiszereket, például a babot, rizst, gabonaféléket – emlékeztetett a 444.hu a Guardianra hivatkozva.

Idén azonban – az eddig még nem tapasztalt meleg idő hatására - betört a víz az építménybe, amely a bejárati folyóban ismét megfagyott, és egy gleccser képezett. Szerencsére a jelentések szerint az értékes magtárban nem okozott kárt a természeti csapás, a magok sértetlenek maradtak, a jeget a a norvég kormány munkatársai feltörték és elszállították.

Azonban a hatás nem maradt el – mert az eset megkérdőjelezte annak az esélyét, hogy páncélszekrény képes lesz valóban túlélni egy kataklizmát. Igaz, a tervezésnél nem számoltak ilyen horderejű időjárási anomáliával.

[fb_pages_codes:econation]

Hege Nja Aschim, a norvég kormány képviselője a Guardiannak is a csalódottságáról adott hangot, ennek az intézménynek emberi beavatkozás nélkül kellene működnie, most mégis 24 órás megfigyelés alatt áll. Most ismét meg kell győződnie a szakembereknek arról, hogy a vetőmagszéf biztonságos.

A norvégok most arra kíváncsiak, hogy az extrém meleg egyszeri volt, vagy ezután folyamatosan számolni kell majd vele, a helyzetet csak súlyosbítja, hogy a Spitzbergák gyorsabban melegszik, mint a Föld más pontja.

„Megoldást kell találnunk. Ez egy óriási felelősség, és mi komolyan is vesszük a feladatot, ezt a világért csináljuk. Ennek az örökkévalóságig kellett volna fennmaradnia”

- fogalmazott szomorúan.