Munkaerőhiány és óriási vízfej

Az építőipar csak 2020-ig érheti el a válság előtti szintet. Ha eléri egyáltalán.

Az építőipari termelés tavalyi 18,8 százalékos csökkenése után idén év végéig 2100 milliárdos bevétellel számol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Magyar Nemzet szombati száma szerint.

Koji László a lapnak elmondta: az ágazatot sújtó egyik legnagyobb probléma az ingadozó kereslet, és továbbra is gond a munkaerőhiány. Utóbbi enyhítésére kezdeményeztek egy 4-5 hónapos, elméleti és gyakorlati tudást egyszerre nyújtó felnőttképzési programot, amely az év második felében el is indulhat.
    
Mint mondta, jelenleg 20 ezer lakóingatlan áll kivitelezés, 36 ezer pedig engedélyezés alatt. "Ha marad az utóbbi hónapok üteme, 2020-ig elérhetjük a 25-35 ezres éves számot, amely már a válság előtti szint." Hozzátette azonban, hogy a folyamat országosan nem egyenletes, a jelenlegi kivitelezések háromnegyede a fővárosban és az agglomerációban folyik.
    
Úgy tűnik, az otthonteremtési program 2019 végéig sikeres lesz, de az már most is látszik, hogyha kifut, szükség lesz új csomagra - fogalmazott a Magyar Hírlapnak.