Az OLAF főigazgatójához fordul a Jobbik

A párt szerint az OLAF olyan jelzést ad, miszerint a bűnözőknek nem kell tartaniuk a felelősségre vonástól.

A politikus elmondta, még március közepén hat olyan jelentést kért ki az OLAF-tól, amely a szervezetnek a magyar ügyészségnek adott jelzései alapján készült. Ezekben az ügyekben az ügyészség már megszüntette a nyomozást, illetve nem emelt vádat, vagyis az ügyeket lezárták.
    
Az OLAF elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy valószínűleg a személyes adatok védelmét sértené a közzététel, és megtagadta a részleges hozzáférést is a jelentésekhez.
    
"Még azt is leírták, hogy semmi nem utal arra, hogy a kért dokumentumok közzétételéhez nyomós közérdek fűződne" - idézte a politikus az elutasító levelet.
    
Hangsúlyozta, ezzel a szervezet azt üzeni a tagállamok ügyészségeinek, bűnüldöző szerveinek, és a feltételezett elkövetőknek, hogy elég lezárni egy eljárást, sem a felelősségre vonástól, sem pedig a nyilvánosságtól nem kell tartaniuk.