Védjük meg a rezsihasznot!

Nagyot kaszál az állam: a rezsicsökkentés előtti időket idézi a nyereség a Főgáznál.

Tavaly a rezsicsökkentés előtti időket idéző nyereséget ért el az immár országos lakossági gázellátást végző, állami Főgáz - írja a Népszava. A lap szerint az MFB kétmilliárd forint osztalékot ki is vont - a lakosság kontójára.

Tavaly 2,7 milliárdról 5,8 milliárdra ugrott a Főgáz nyeresége - derül ki az állami közmű központi vállalata most leadott hivatalos mérlegadataiból. Ebből ráadásul a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kétmilliárd forint osztalékot ki is vont - olvasható a lapban.

A lakosság kontójára felhalmozott állami luxusprofit látszatát támasztják alá a közművek – most már kötelezően leadott - tavalyi eredményadatai is. A Főgáz utoljára öt éve ért el a mostaninál magasabb eredményt. A 2013-as rezsicsökkentés hatalmas törést mutat a – mindig is nyereséges – fővárosi gáztársaság mérlegében, de 2015 már némi emelkedést mutatott. A Főgázt irányító ENKSZ a lapnak a nyereségugrást fogyasztóik számának emelkedésével indokolta. Kétségtelen: a német E.ON, a francia Engie – korábbi nevén GDF Suez - és az olasz Tigáz lakossági ügyfeleinek tavalyi átvételével a Főgáz által ellátott háztartások száma mintegy hatszázezerről 2,7 millióra ugrott. A mostani magyarázat mégis sokat mondó. A „multik” ugyanis arra hivatkozva adták át a Főgáznak a lakossági szolgáltatást, hogy nem látnak reményt az üzletág nyereségességére. Ám ha a forgalomugrás ma már egyben nyereségemelkedés is, akkor azonnal megszűnt a lakossági ellátás állami kivéreztetése, amint azt a multik „önként átadták” azt az államnak.

A Fidesz-kommunikációban a nyereségnél már csak az osztalék – a cégből a tulajdonos által kivont pénz – számított nagyobb szitokszónak. E tárgyban az állami közmű mindeddig önmegtartóztatónak bizonyult. A könyvek szerint viszont az MFB most kétmilliárdos osztalékot kivont a Főgázból.