Ismét migránsok haltak meg az Égei-tengeren

Legkevesebb tizenkét ember meghalt és tízet sikerült kimenteni a vízből, miután az őket szállító hajó felborult az Égei-tengeren.

Nyolc gyerek, három férfi és egy nő holttestét találták meg a vízben. A görög parti őrség és az uniós határőrizeti ügynökség hajói folytatják a kutatást Számosz szigetének közelében, ahol a baleset történt.
   
A túlélők elmondása alapján a mentőegységek még mintegy húsz embert keresnek. A hatóságok arra következtetnek, hogy a lélekvesztő, mellyel a migránsok a török partoktól Görögország felé indultak, fából lehetett, mert öt túlélőt egy roncsdarabba kapaszkodva találtak meg.
   
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint idén január 24-ig több mint 44 ezren keltek át az Égei-tengeren a Törökország nyugati partjaitól pár kilométerre fekvő görög szigetekre. A tavalyi év folyamán több mint 850 ezer bevándorló érkezett Európába az Égei-tengeren.