Keményen odaszúrt Dragóner a Kaszinós Gyurinak: "A futballpályán semmi sem csak piros vagy fekete"

Zrikálta az ellenfelet Bognár, nem jött ki jól a dologból.

"Baráti szívességet tettünk a Soroksárnak azzal, hogy megvertük őket, így legalább nem okoznak maguknak bajt az élvonalban... Ezt a mérkőzés előtt az edzőkollégával is megbeszéltem."

A megjegyzést a vendégek sem hagyták szó nélkül: Dragóner Attila ügyvezető igazgató a Fradi fiókcsapatának számító Soroksár klubhonlapján szúrt oda a szurkolók által "Kaszinós Gyurinak" becézett Bognár Györgynek.

"Nem hagyhatjuk, hogy miközben klubunk fennállása legjobb szereplését produkálja a magyar profiligában, bárki is elrontsa örömünket felelőtlen vagy rossz indulatú megnyilatkozásával. Márpedig Bognár György most ezt tette. Vasárnapi edzői nyilatkozata sem etikus, sem kollegális nem volt. Pedig éppen neki kellene tökéletesen tisztában lenni azzal, hogy a futballpályán soha, semmi nem csak piros vagy fekete..."

Mint ismert, Bognár Györgyöt 2006-ban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mert  bűnösnek találták folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, egy rendbeli csalásban és egy rendbeli okirat-hamisításban. Az általa igazgatott soproni csapatot meglopó Bognár a történteket játékszenvedélyével magyarázta. 2003 februárja és júliusa között 78-szor regisztrálták az egyik soproni kaszinóban, ahol ezen idő alatt 11,5 millió forintot költött el.