Közel 2 ezer új buszt vehetnek a Volán-társaságok

Miután a korábbi buszbeszerzési stoppal kivéreztették a buszos üzletágat, most felpörgetnék a gyártást.

Kérdés az, hogy kivel...

A következő két évben közel kétezer új autóbuszt szerezhetnek be a Volán-társaságok a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében - mondta el Varga Mihály a Magyar Időknek. 

A lap hétfői számában megjelent írás szerint a nemzetgazdasági miniszter ismertette: a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) március 13-i ülésén elfogadta a Volán-társaságok járműbeszerzéseit lebonyolító Volán Buszpark Kft. hároméves tervét, amelyben 1849 új autóbusz vásárlása szerepel; a beszerzés fedezetét a nemzetgazdasági tárca biztosítja. A Volán-társaságok idén 423, 2018-ban 533, 2019-ben 893 új buszt vehetnek, amelyek 97 százaléka a hazai gyártók típusválasztékából kerül ki.
   
Varga Mihály elmondta: abban bíznak, hogy a hazai buszgyártó kapacitások Mosonmagyaróváron, Győrben, Székesfehérváron, Budapesten, illetve Debrecenben 2020-ra elérik azt az 1100-1200 darabos éves termelési mennyiséget, amelyet a kormány megcélzott. 
   
Kiemelte: míg 2015-ben a magyar gyártók 99 autóbuszt adtak el, tavaly már 170-et, az idén februárig pedig a Kravtex Kft. 86 buszt szállított le a Volán Buszpark Kft.-nek, a Volánbusz Zrt. pedig januárban megrendelt 180 alacsony padlós csuklós autóbuszt az Ikarus Egyedi Kft.-től.
   
A NABB március 13-i döntésével jóváhagyta, hogy a Volán Buszpark Kft. lízingkonstrukcióban szerezzen be 20 új, normál padlómagasságú és 80 új alacsony padlós szóló autóbuszt, lehetőség szerint magyar gyártóktól. A közbeszerzés kiírása folyamatban van.

És mégis ki fog gyártani?

Varga Mihály bejelentése persze önmagában pozitív, ám kérdés, hogy a buszokat ki fogja legyártani, magyar gyártók közül ugyanis egyedül a Kravtex rendelkezik komoly gyártókapacitással, ők pedig az idénre belengetett 423 buszból 86-ot már leszállítottak.

Mint ismert, az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépését követően buszstoppot vezetett be, aminek eredményeképpen egyrészt a maradék, az egykori Ikarus romjain vegetáló hazai gyártókapacitás is leépült, másrészt rohamosan öregedni kezdett a járműállomány. Utóbbit főként használt nyugati buszokkal igyekeztek pótolni.