Moszkva áll a kárpátaljai kamu magyar nyelvű üdvözlő táblák kihelyezése mögött?

Az ukrán titkosszolgálat szerint az oroszoknak érdekében áll, hogy konfliktust robbantsanak ki az ukránok és a magyarok között. 

Gyanús, hogy miután az elkövetők fénykép- és videófelvételeken rögzítették az üdvözlő táblákat, gyorsan el is bontották őket. Egy közösségi portálon közzétett híradást az orosz állami távirati iroda pedig szinte azonnal leközölte. Az álhír szerint az ukrán titkosszolgálat letartóztatta a beregszászi járási közgyűlés magyar elnökét és egyik képviselőjét. Továbbá azzal riogattak, hogy a házkutatások során ukránellenes tevékenységre, illetve az oroszokkal folytatott együttműködésre találtak bizonyítékokat. A második híradás szerint a helyi ukrán hatóságok elbontották a magyar nyelvű üdvözlő táblákat, ami miatt a kárpátaljai magyar közösség tiltakozó akciókat helyezett kilátásba. Az egész történet és híresztelés azonban hazugság.

Az ukránok és magyarok baráti viszonya Kárpátalján erősebbnek bizonyult a "Moszkva által kitervelt gyanúsítgatásnál"

- jelentette ki kedden Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója.

Az ukrajnai megye vezetője Moskal.in.ua személyes honlapján tett bejegyzésében azt írta: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának munkatársai azonosították azoknak a személyeknek egy részét, akik - mint állította - a múlt héten részt vettek az "orosz titkosszolgálatok által Kárpátalján szervezett provokációban". A hivatal az ügyben Ukrajna területi integritásának sérthetetlensége elleni bűncselekmény címén indított eljárást – tette hozzá.

A kormányzó szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) 5. főosztályának "a kárpátaljai ukrán és magyar közösségek egymásra uszítására irányuló minden erőfeszítése kudarcba fulladt". Nem járt sikerrel az orosz szövetségi hírügynökségek felhasználásával folytatott félretájékoztatás sem, amelynek során álhíreket terjesztettek kitalált eseményekről, és valótlan idézeteket adtak kárpátaljai magyar vezetők, köztük Barta József megyei tanácsi (közgyűlési) első elnökhelyettes, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Tóth Mihály, az UMDSZ korábbi elnöke, Sin József, a beregszászi járási tanács elnöke szájába - emlékeztetett Hennagyij Moszkal, megjegyezve, hogy a provokációhoz nincs semmilyen köze sem a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ), sem pedig az UMDSZ-nek.

Az UMDSZ elnöksége által tett nyilatkozat szintén leszögezte: sem a szervezetnek, sem pedig tisztségviselőinek nincs köze a "magyar nyelv védelmében kihelyezett táblákhoz", a tudósításokban közölt nyilatkozatok a szövetség tisztségviselőinek szájából nem hangzottak el, a táblák ismeretlen személyek általi kihelyezését, illetve az ukrán médiában zajló folyamatokat a szervezet a kárpátaljai magyar közösség ellen irányuló durva provokációnak tekinti, és felszólítja a rendvédelmi szerveket, hogy találják meg és vonják felelősségre a provokátorokat.

A KMKSZ is leszögezte, hogy nincs semmi köze a provokatív akciókhoz, elítéli azokat, és felszólítja a rendvédelmi szerveket, hogy nyomozzák ki és vonják felelősségre mind a megrendelőket, mind az elkövetőket.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint egyértelmű, hogy a Kreml keze lehet a dologban. Az ukrán titkosszolgálat szerint Oroszország érdekében áll, hogy Ukrajna nyugati részén is megingassa az ország területi egységét.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat legfrissebb közleményében azt írta: őrizetbe vettek egy férfit, aki bevallotta, hogy ő készítette a felvételeket táblákról, mindezt orosz megrendelésre, a szolgáltatásaiért 10 ezer hrivnyát fizettek.