Feloldhatják a "nemfideszes" kémper titkosítását

Ősszel, a Galambos Lajos és Laborc Sándor, a volt NBH egykori főigazgatói és Szilvásy György egykori titkosszolgálati miniszter ellen folytatott per másodfokú szakaszában, talán már a közvélemény is megismerheti az ügy pontos részleteit.

A lap szerint a kémper a Fővárosi Ítélőtáblán szeptember 11-én folytatódik, 25-én pedig már ítélet is születhet. A főügyészség a három vádlottra csupán felfüggesztett szabadságvesztést kért.

Az Index felidézi: Galambos Lajos 2007-ben állítólag lehetővé tette, hogy magukat bolgárnak mondó orosz titkosszolgák poligráfos vizsgálat alá vessenek aktív magyar titkosszolgálati középvezetőket az NBH-ban, tehát beengedte az orosz hírszerzőket a cég épületébe.

A Katonai Ügyészség ezért Galambost kémkedéssel, miniszterét felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborcot kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkanó, orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát pedig államellenes bűncselekményekkel vádolta meg 2011-ben.

A Debreceni Törvényszék 2013-ban meghozott elsőfokú ítéletében Galambos és Szilvásy egyaránt két év tíz hónap börtönbüntetést, Laborc egy év - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönt kapott, P. Lászlót nem találták bűnösnek.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet. A megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék tavaly valamennyi vádlottat felmentette.