Hivatalosan is meghívták Csíksomlyóra a pápát

Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, amelyben Csíksomlyóra invitálta a római katolikus egyház fejét - közölte Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus.

Elmondta: mivel a nunciatúrán keresztül történő protokolláris jellegű ügyintézésről van szó, a meghívóra nem várnak választ, ahogy a püspöki kar meghívójára sem kaptak. Reményeik szerint jövő év elején kiderül, hogy a Szentatya eleget tesz-e a felkérésnek, de Potyó Ferenc úgy vélte, erre semmiképp nem a politikai évfordulón, Erdély Romániával való "egyesülésének" centenáriumán kerülne sor.

Hangsúlyozta: a pápai vizit mindig lelkipásztori látogatásnak számít. Azért jön, hogy megerősítse a híveket, akik azon a területen élnek, és hogy a megbékélést szolgálja.

Potyó Ferenc a főegyházmegye egy hónappal ezelőtti állásfoglalására is emlékeztetett, melyben az egyházi javak restitúciójának és az egyházi oktatásnak az akadályoztatására utalva leszögezték:

akkor válik lehetővé a pápa látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a pápalátogatással nem a jelenlegi akadályok, törvénytelenségek legalizálására törekednek.

Épp ellenkezőleg, az azokra való megoldás keresése, az erdélyi politikai, közéleti légkör javítása a céljuk

- jelentette ki az általános helynök.

Úgy vélte, Ferenc pápa látogatásának mindenképp jótékony hatása lesz, ahogy 1999-ben II. János Pál bukaresti vizitjének, noha annak feltétel volt, hogy a szentatya máshová nem látogathat el az országban.

A románok elkaszálták a csíksomlyói búcsú világörökséggé nyilvánítását

A portál az ülés hangfelvételének a visszahallgatása alapján megállapította: a csíksomlyói búcsú felterjesztésének vitájakor az értékelő testület hiányolt bizonyos információkat a dossziéból, és kiegészítéseket kért. Olyan adatokról volt azonban szó, amelyek hiányát a román minisztérium képviselője az ülésen azonnal tisztázhatta volna.