Két lengyel állampolgár is meghalt a manchesteri támadásban

Legalább két lengyel állampolgár meghalt, egy pedig megsebesült.

Witold Waszczykowski külügyminiszter pedig az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta: a két halálos áldozat az Ariana Grande koncertjén jelen lévő két lány szülei, akik a rendezvény végén gyerekeikért mentek. Azt egyelőre nem tudni, hogy Nagy-Britanniában dolgozó vagy odalátogató lengyelekről van-e szó.

Az egyik lány felnőtt, a másik kiskorú, Waszczykowski közlése szerint a brit hatóságok és a manchesteri lengyel konzulátus gondoskodnak róluk.